Virágzó vidékünk

Lélekemelő film készült az állatok gyógyítóiról és megmentőiről

MTI/Komka Péter
MTI/Komka Péter
A Szárnyak Sorsa című film betekintést nyújt a Mályi Madármentő Állomás mindennapjaiba.

Kovács István filmrendező az év elején kereste meg a Mályi Madármentő Állomást, hogy szeretne két filmet készíteni a munkájukról.

Kapcsolódó
Kaktuszgombócként várják a karácsonyt a megmentett sünik
30-40 km körzetben több, mint másfél évtizede segítenek az állatoknak, így a süniknek is.

Az első – melyben a téli időszak állatmentéssel kapcsolatos mindennapjait mutatta be – tavasszal “Ispotály – Madarakról, emberségről” címmel készült el, a napokban pedig megjelent a Mályi Madármentőknek a nyári időszakot bemutató tevékenységéről az “Ispotály – Szárnyak Sorsa” című film.

Sok száz leforgatott óra, sok ezer kis mentett lélek és ezernyi titokban elhullajtott könnycsepp, ami e filmet körbeleli. Nehéz visszaemlékezni azokra a pillanatokra, amik az év folyamán történtek, nehéz feldolgozni azt a sok érzelmet, ami a filmben is megjelenik, így érthetően csak sokadik nekifutásra tudtuk végig nézni. Újra átéltük azokat a szomorú és felemelő pillanatokat, amik a nyáron felhalmozódtak

– írják Facebook bejegyzésükben a Mályi madármentők, akik bíznak abban, hogy a film egy kis betekintést nyújt a mindennapjainkba és talán olyan emberekhez is eljut az üzenete, akik eddig nem követték nyomon a munkájukat.

Facebook/Mályi Madármentő Állomás

A Szárnyak Sorsával megpróbáltuk megragadni azt a világot, megteremteni az atmoszférát, mely a Mályi Madármentők – és éppúgy a segítségre szoruló mentvények – számára a kézzel fogható valóságot jelenti. Úgy hiszem, hogy egy rendkívül erős, elgondolkodtató és életigenlő filmet sikerült – a mentőállomás munkatársaival közösen – elkészítenünk

– fogalmazott az alkotó, Kováts István.

Facebook/Mályi Madármentő Állomás

Minden útravalómat belepakoltam, amit az elmúlt hat hónap során ebből a világból meríthettem, egyvalamit kivéve: a személyes jelenlét általi tapasztalás itt marad velem. Ezt nem tudom a film nyelvére átültetni, ezt csak átélni lehet…

– összegezte érzéseit a filmrendező.

Kapcsolódó
Csipesszel etetik a sérült fecskét a madármentők
A madárka lapockatörést szenvedett.
Olvasói sztorik