Virágzó vidékünk

Sosem látott kameracsapdás felvételeket közölt a Bükki Nemzeti Park

Az elmúlt évek során a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságnak több pályázati forrásból is lehetősége nyílt vadkamerákat beszereznie. Ezek a kamerák – a kor technikai színvonalának megfelelően – kitűnő felvételek készítésére képesek és megfelelően kihelyezve el is készítik ezeket a felvételeket, olvasható a park honlapján.

Az Igazgatóság a vadkamerákat elsősorban a fokozottan védett nagyragadozó fajok állományának monitorozása céljából telepíti, a célcsoportról készült felvételeket pedig rendszeresen hozzáférhetővé teszi a nagyközönség számára.

Hozzáteszik, ezek a kamerák természetesen folyamatosan dolgoznak és teljesen természetes, hogy jóval több felvétel születik a zsákmányállatról (vadászható/nem védett fajok) és sokkal ritkábbak a célcsoportról (védett- és fokozottan védett ragadozó emlős fajok) készült felvételek. Ugyanakkor a gyakori állatok „rejtőzködő mindennapjairól” készült, sokszor nagyon látványos, tanulságos és beszédes felvételek is érdemesek arra, hogy közzétegyék.

Ebből a célból hozták létre YouTube csatornájukon egy „Kameracsapdák felvételei” címre keresztelt lejátszási listát, ahová ezentúl rendszeresen feltöltik a kameracsapdák által rögzített érdekes, megosztásra érdemes felvételeiket.

Kezdésnek rögtön mutattak egy videót egy hódcsaládról, ami újonnan telepedett meg a Lázbérci Tájvédelmi Körzet területén.

Egy másik kameracsapda egy gyerekbika játékát vette fel a dagonyánál.

Szintén érdekes az a felvétel, amin egy róka násza hallható. A felvétel leírása szerint rókáéknál kezdetét vette a párzási időszak, a koslatás. Ebben az időszakban az egyébként magányosan, rejtőzködve élő egyedek illatanyagok és hangok segítségével találnak egymásra.

Egy nyestet pedig premier plánban rögzítettek a technológia segítségével egy januári éjszakán.

Még több kameracsapdás felvételt ide kattintva talál.

Kapcsolódó
Alig száz él az országban a magyar „sámánkutyából”
A májzlit, mivel nem lehet belőle show-kutyát csinálni, nem tenyészti senki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.