Javában tart a fonyódi kilátó kálváriája

Nem járt le a kivitelező cég által vállalt 10 év szavatossági idő, amikor a házi cincér tavaly tavasszal megtámadta a faelemeket.
Kapcsolódó cikkek

Továbbra sem látogatható a fonyódi Széplátó, miután tavaly tavasszal kiderült: kártevők tették tönkre a fa tartóelemeket. A turistáknak még egy ideig biztosan nélkülözniük kell a város emblematikus kilátóját, ahonnan páratlan kilátás nyílik a Balatonra, írta a Sonline.

Kapcsolódó
Nagymaroson magasodik az év legszebb kilátója
Közel 3 ezren szavaztak a Turista Magazinban bemutatott magyarországi kilátókra.

Márciusban adta be a város a keresetét a bírósághoz, amellyel kártérítést kér a kivitelezőtől, valamint a helyreállítási munkálatok elvégzését. A városvezetés álláspontja szerint ugyanis a cég nem megfelelő minőségű anyagból készítette el a kilátót.

A kivitelezéssel nem volt gondunk. Szerintünk a felhasznált faanyagból kiszálltak a lárvák, és emiatt kezdett lyukacsosodni és gyengült meg a kilátó tartószerkezete

– mondta a portálnak Hidvégi József, a város polgármestere, aki szerint amennyiben az idei esztendőre kitűzik az ügy tárgyalását, már ősszel elkezdődhetnek a helyreállítási munkák.

mti/varga györgy

A fonyódi Széplátót még egy 2008-ban nyert 85 százalékos európai uniós támogatás segítségével 80 millió forintból építtette a Balaton-parti város.

A kőalapzatú és fémtornyot is magába foglaló építmény fenyőből készült faszerkezetére még nem járt le a kivitelező cég által vállalt 10 év szavatossági idő, amikor a házi cincér tavaly tavasszal megtámadta a faelemeket.

mti/varga györgy

A problémára egy turistaként ott tartózkodó szakember hívta fel a városvezetés figyelmét, azután bíztak meg igazságügyi szakértőt, aki megerősítette az aggodalmakat.

Kapcsolódó
Balatoni kilátók, ahonnan a legszebb panoráma nyílik a magyar tengerre
A tó körül meglepően sok kilátó épült az északi és a déli parton egyaránt.