zalakarosi fürdő
Virágzó vidékünk

Ma kinyitott az ország egyik legnépszerűbb fürdője

A Zalakarosi Fürdő összes szolgáltatása két ütemben lesz elérhető.

Május 7-én újra kitárta kapuit, és fokozatosan nyitja meg a részlegeit a Balaton régió legnagyobb gyerekbarát családi fürdője, a Zalakarosi Fürdő. Május 7-20. között kedvezményes napijeggyel látogathatják a fürdő első ütemében nyitó létesítményeket a vendégek.

Kapcsolódó
Bekerült Európa elitjébe a Zalakarosi Fürdő
Ötcsillagos minősítési tanúsítványt adott az európai fürdőszövetség, az EuropeSpa Med a Zalakarosi Fürdőnek.

A létesítmény fennállása, azaz közel hat évtizede alatt példa nélküli volt az elmúlt időszak, amelyet sikerült átvészelnünk. Nem teltek tétlenül ezek a hónapok sem, teljesen új lendülettel vágunk bele a nyári szezonba. Eldördül a várva várt startpisztoly, végre indulunk, nagy örömmel várjuk vissza a vendégeket, és alig várjuk már, hogy újra élet költözzön a városba

– közölte Podlovics Péter, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.

zalakarosi fürdő

Hamarosan tehát benépesülnek az utcák, terek, és gyerekzsivalytól lesz hangos a fürdő.

Számunkra kiemelten fontos, hogy mindezt biztonságban tehessék meg a vendégeink, ezért létrehoztunk közösen a Zalakarosi Turisztikai Egyesülettel és szolgáltatókkal egy Covid magatartási kódexet, amely egységes protokollt fogalmaz meg a vírussal szembeni védekezés kapcsán. Biztonság, szabadság, játék, természet: ez Zalakaros, amit annyira szeretünk, és szeretnek a vendégeink, ami évtizedek óta az ország egyik kedvenc családbarát nyaralóhelye

– osztotta meg az örömteli hírt a fürdő vezérigazgatója.

A nyitás az alábbiak szerint történik.

1. ütem: május 7-20.

  • Beltéri élményfürdő
  • Beltéri gyermekvilág
  • Élményfürdőhöz tartozó szaunák
  • Gyermekszauna, sóhomokozó
  • Fekete lyuk csúszda
  • Fedett fürdő gyógyvizes medencéi
  • Fedett fürdő termálvizes medencéje

Május 7-20. között a kedvezményes napijeggyel használhatók a Gyógy-és Termálvilág kültéri és beltéri kupolás medencéi és a gyógykert is.

2. ütem: május 21-szeptember 20.

  • Strand összes medencéje
  • Kültéri gyermekvilág
  • Hullámmedence
  • Csúszdák
  • Termálvizes medencék
  • Gyógyvizes medencék
  • Sportmedence
  • Beltéri élményfürdő
  • Élményfürdő kültéri medencéi
  • Beltéri gyermekvilág
  • Élményfürdőhöz tartozó szaunák
  • Gyermekszauna, sóhomokozó
  • Fekete lyuk csúszda
  • Fedett fürdő gyógyvizes medencéi
  • Fedett fürdő termálvizes rekreációs medencéje
  • Gyógyászati kezelések
  • Reumatológiai szakrendelés
  • Wellness kezelések

A fürdőlátogataás feltételei

Hivatkozva a “Kormány 194/2021. (IV.26) Korm. rendelete a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának harmadik fokoztatára tekintettel a vészhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket szabályozó kormányrendeletek módosítására”, a Zalakarosi Fürdőbe kizárólag érvényes védettségi igazolvánnyal lehet belépni az alábbi feltételek mellett:

  • A koronavírus elleni védettség igazolása során az érintett a védettségi igazolványon feltüntetett személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvány bemutatására külön is felhívható.
  • A védettségi igazolvány meglétét vagy az életkort ellenőrző szerv vagy személy jogosult az érintett személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványon szereplő adatok megismerésére, azzal, hogy az adatokat semmilyen módon nem rögzítheti.
Kapcsolódó
60 férőhelyes gigaszaunával gazdagodott Zalakaros
A szaunakomplexum közel 200 ember befogadására alkalmas.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.