Virágzó vidékünk

Mától üzemel a Balaton legnagyobb szabadtéri vízicsúszdája

facebook/balatonfenyves
facebook/balatonfenyves
Egyik csúszda-ága 120 méter hosszú és 11 százalékos lejtésű.

Több mint százmillió forintból megújult Balatonfenyves központi szabadstrandján egy 33 éve épült, 18 éve lezárt vízicsúszda. A létesítményt – amely a Balaton legnagyobb szabadtéri vízicsúszdája – június 17-én adták át ünnepélyes keretek között, és az június 19-től, szombattól – megfelelő időjárás esetén minden nap 10-19 óra között – üzemel.

Kapcsolódó
Eplényben épülhet meg a világ leghosszabb vízicsúszdája
A tervek szerint másfél kilométer hosszú lesz.

Az 1988-ban épült, majd a 2000-es évek elején veszélyessé vált, ezért lezárt vízicsúszda egykor az üdülőrégió egyik legkomplexebb turisztikai attrakciója volt. Nem csak csúszdaként működött, a legfelsőbb szintje például éjszakai bárként is üzemelt.

Balatonfenyvesnek előbb meg kellett vásárolnia a tulajdonosától a közel két évtizede amortizálódó létesítményt, hogy élni tudjon az állami támogatás lehetőségével. Végül 100 millió forintos állami támogatásból, és 13 millió forintnyi önerőből újult meg a csúszda.

A vízicsúszda június 19-től üzemel. Egyik csúszda-ága 120 méter hosszú és 11 százalékos lejtésű, a másik közel 40 méter hosszú és 30 százalékos lejtésű.

A 11 méter magas létesítmény biztonságtechnikai eszközökkel, így kamerával is felszerelt.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik