Virágzó vidékünk

Látványosnak ígérkezik a Debreceni Virágkarnevál

Vajda János/MTI
Vajda János/MTI
A felvonulás az idén is elmarad.

Idén 14 virágkompozíció lesz látható a Debreceni Virágkarneválon, a kompozíciók javában készülnek, írta az MTI.

Idén sem lesz karneváli felvonulás és a külföldi fellépők is hiányoznak a járványhelyzet okozta bizonytalanságok miatt, de 14 cég, egyesület, intézmény fontosnak tartotta, hogy kiállítsa az általa megálmodott virágkompozíciót.

A virágkocsikat augusztus 20-án a Nagyerdei körúton láthatja a közönség, este pedig különleges fénytechnikával megvilágítva lesznek megtekinthetőek.

Kapcsolódó
30 millió forint értékű vadvirágmezőt találtak Debrecen közelében
Több ezer tőből áll a felfedezett csillagvirág-populáció.

A Szent Koronát ábrázoló virágkocsit augusztus 20-án mutatják be Debrecenben, másnap pedig Nagyváradon is, majd szeptember elején a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus résztvevői is megcsodálhatják Budapesten.

A 14 kocsi közt látható lesz az “Élj a divatnak szabadon!” címet viselő virágkocsi, bölcs baglyot és kisbaglyokat bemutató, a Vadászati Világkiállítás kabalakutyáját, Lesz fátyolt formázó, de olyan is, amivel az óceánok műanyagszennyezésére akarják felhívni a figyelmet.

A 100 éves debreceni postának is állítanak emléket postagalambot ábrázoló virágkompozícióval, amelyen már a megújulás is érzékelhető a galamb szájában megjelenő QR-kóddal.

Augusztus 21-én és 22-én a Kossuth téren és a Piac utcán lesznek láthatók a virágkocsik, amelyeket az érdeklődők ingyenesen és védettségi igazolvány nélkül tekinthetnek meg.

Kapcsolódó
300 tő rózsa illatozik a debreceni festő kertjében
A buja növényzet közt olasz mesterek szobrai rejtőznek, a közel háromszáz rózsa pedig igazán pazar látványt nyújt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik