Megérkeztek az első vadludak Tatára

Jelenleg még a nyári ludak vannak többségben, de ahogy telnek a napok, úgy veszik majd át a lilikek a vezető szerepet.
Kapcsolódó cikkek

Bár a az idei Tatai Vadlúd Sokadalomra csak november 27-én kerül sor, az első nagy lilikekre és északi vadludakra már nem kell tovább várni. A minden évben látogatók ezreit vonzó országosan ismert látványosságot nem érdemes kihagyni, hiszen a Sokadalom idején több tízezer madár lepi el Tatát és az Öreg-tavat.

Bár a ludak nagyobb számban november elején érkeznek, a Tatai Vadlúd Sokadalom Facebook oldala már hírt adott arról, hogy az első madarak megérkeztek a Ferencmajori-halastavak területére.

Az első nagy lilikek és tundraludak megérkeztek! 7 és 5 példányt észleltünk a Ferencmajori-halastavak területén. Jelenleg még a nyári ludak vannak többségben, de ahogy telnek a napok, úgy veszik majd át a lilikek a vezető szerepet

– írták ki a közleményben.

Kapcsolódó
Nemzetközi kitüntetést kapott Tata a vadludak védelméért
Ramsari Város címet kapott a település.