Dobó Csaba
Virágzó vidékünk

Megostromolható játszótér épült Várpalotán

Egy különleges játszóteret sikerült a karácsonyi szünetben meglátogatnunk Várpalotán, ahonnan családunk egyik ága származik, és épp a szeretett nagyszülőknél vendégeskedtünk.

A városban a vége felé tart egy uniós fejlesztés, a Thury-vár környezetének teljes felújítása, aminek része ez a játszópark is.

A vár előtt létesülő burkolt térfelület, a vár udvara, a vár mögötti füves rendezvénytér, az angolpark és a parkliget sétányai összefüggő és átjárható városi térsort, új gyalogos hálózatot képeznek majd – írták korábban a fejlesztésről.

A beruházást a helyi sajtóhírek szerint nehezítette, hogy a kivitelezővel az önkormányzat nem tudott gördülékenyen együttműködni. A tervezett átadás időpontja éppen ezért még csúszik, de ez az egyedi játszótér már felépült és használható.

A vártól északra a Rejcsúr városrész lerombolt lakóterületének helyén egy úgynevezett intenzív közpark létesült helyet adva az új játszóvárnak, szabadidős és sport tevékenységeknek.

Itt szabadtéri fitneszeszközök és egy futókör ölelésében várja a családokat az új fajátszótér, ami lényegében egy vár, tornyokkal, fallal körülvéve, amin lőrések segítik a védekezést. Ezt akár komolyan is lehet venni 14-16 év alatti korban vagy gyermeklelkű felnőtteknek.

A vár körül ugyanis felállhat egy ostromló gyerekhad is, akik faágyúkkal célozhatják meg az erődöt, meg egy hintaként is funkcionáló faltörő kossal ostromolhatnak. De ideális helyszín például számháború-csatáknak is.

E sorok íróját lenyűgözte a játszótér, talán azért is, mert az ő idejében a legtöbb látványelem a játszóterek birodalmában a betonra épített, vascsövekből heggesztett hajómászóka volt. De micsoda csatákat vívtunk ott is…

Kapcsolódó
Minden újszülött után fát ültetnének Várpalotán
Az ország több területén már sikeresnek bizonyultak hasonló kezdeményezések.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.