Virágzó vidékünk

Nincs nagy titka a falunak, ahol hétmillió forint tőkejövedelem esik egy lakosra

Összeszámolta a Gazdaságkutató Intézet (GKI), hogy alakultak a hazai tőkejövedelmek 2020-ban, és meglepő módon egy 164 fős somogyi falu, Somogycsicsó ugrott az élre a települések között az országban, írja a sonline.hu.

A statisztikák szerint hétmillió forint esik egy csicsói lakosra, de a település polgármestere szerint a titok egyszerű.

Nincs ebben semmi különös, mert a faluban van egy cég, amelynek egymilliárd forint az évi haszna, és ha ez eloszlik a község 150 lakosa között, akkor kijön az egy főre eső 7 millió

– magyarázta Faggyas József.

A cikk szerint a Claessens Group Kft. hosszú évek óta mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkozik a környéken. Az állattartó telep Somogycsicsó külterületén helyezkedik el, és 35 ezer sertést nevelnek. Az egyik legnagyobb hazai agrár nagyvállalkozásnak jó a kapcsolata a helyiekkel és az önkormányzattal. A segítőkészségüket többször megtapasztalták már az elmúlt években.

Nem lehet panasz a cégre, szinte mindenben támogatják az önkormányzatot, amiben csak tudják. Ha bármilyen gépre van szükségünk, vagy építőanyagra, azonnal adnak. Az is előfordult már, hogy pénzbeli támogatás érkezett tőlük

– mutatott rá a polgármester.

Arra a kérdésre, hogyan került éppen Somogycsicsóra a holland–magyar agrárvállalkozás, a településvezető úgy felelt, hogy Somogycsicsón hajdan volt egy téesz, és annak egy állattartó telepe, azt fejlesztették, annak a helyére építettek egy korszerű sertéstelepet és egy gépállomást.

Faggyas József szerint igazán kedvező pozícióba tud kerülni egy falu, ha egy ilyen vállalkozás választja székhelyéül.

Egy kollégám egyszer azt mondta nekem – és igaza volt –, hogy egy ilyen nagy cég eldöntheti, hogy kihal-e egy falu, vagy sem. Hogy irigylik-e a szomszéd települések a helyzetünket, azt nem tudom. Azt is tudni kell, hogy a falun nem látszik a nagy gazdagság, de az más kérdés, hogy én polgármesterként nyugodtabb vagyok, ha ilyen nagy cég van mellettünk. A falun idővel meglátszik a fejlődés, hiszen jó az irány!

– tette hozzá.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik