Teljesen átszabják Hortobágy főterét

Az uniós pályázaton nyert 3 milliárd forintból felújítják a pásztormúzeumot és a vásártér is teljesen megújul.
Kapcsolódó cikkek

Teljesen megújul, és részben át is alakul Hortobágy főtere, vásártere – tudta meg a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályának vezetőjétől, Danyi Zoltántól a Civishír.

A település önkormányzata, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. és a nemzeti park igazgatóság turisztikai fejlesztésekre európai uniós pályázaton nyert 3 milliárd forintot. Ennek a projektnek a részeként „szabják át” a falu vásárterét, az ott található létesítmények felújításával együtt.

Az egykor szekérállásként működő pásztormúzeumot a 100 évvel korábbi tervek alapján állítják helyre. A palatetőt vörös cserépfedés váltja fel, eltűnnek az épület oldalán lévő ablakok, helyükre pedig visszakerülnek azok a lőrésszerű nyílások, amelyek az eredeti szekérálláson voltak, és megújul az épület energetikai ellátása is

– sorolta az osztályvezető, hangsúlyozva, hogy a felújítást alapos tervezés előzte meg, és a végső változatot a Miniszterelnökség szervezetében működő Építészeti és Műemlékvédelmi Főosztály jóváhagyásával valósítják meg.

Nemcsak az épület, hanem a pásztoréletet bemutató kiállítás is teljesen megújul.

Egy interaktív kiállítást tervezünk az épületbe. A tárlaton a hortobágyi mellett a világ más tájainak pásztoréletével is megismerkedhetnek a látogatók. Ki lehet majd próbálni a kolompolással komponálást, játékos formában mutatjuk be a legeltetést, a terelőkutyák munkáját. Az érdeklődők újszerű megoldásokkal, neszek, szagok, a hőmérséklet változásának érzékeltetésével képet kaphatnak a puszta egy teljes napjáról is

– mondta el a portálnak Danyi Zoltán.

A vásártéren lévő 10-12 pavilont lebontják, és az utcának az a része, továbbá az is, ahol az alkalmi árusok a különböző vásárokon kínálták a portékájukat, sétálóövezetté alakul át. A jelenlegi aszfaltburkolatot térkőre cserélik, és parkosítják is a területet.

A teljes beruházással a tervek szerint 2023 márciusára végeznek, így idén a pásztormúzeum zárva tart.

Kapcsolódó
Elkápráztatta a világot a hortobágyi vadlovakról szóló természetfilm
A Vadlovak-Hortobágyi mese című film október 21-től országszerte látható lesz a mozikban.