Szállingóznak a halászsasok Magyarország felett

Hazánkban nem költ, csak átutazik.
Kapcsolódó cikkek

A tavasz közeledtével egyre több vonuló madárfajjal találkozhatunk. Az elmúlt hetekben bíbicek, pajzsos cankók, böjti récék, darvak és kanalasgémek kisebb-nagyobb csapatai érkeztek meg a hazai vizes élőhelyekre. Sok madár csak megpihen, átutazóban megáll, hogy táplálkozzon a hosszú úton, majd folytatja a vonulást, írja a Duna-Dráva Nemzeti Park honlapján.

Kapcsolódó
Megkezdték költésüket a rétisasok
A rétisasok általában kettő, olykor három tojást raknak. Az első fiókák május végén, június közepén repülnek ki a fészekből.

A halászsasok első példányai is a napokban érkeztek Magyarországra. Elsősorban a nagyobb halastórendszerek térségében tűnik fel egy-egy madár. Most éppen Nagybaracskán figyelt meg egy példányt a Nemzeti Park őrszolgálata.

A halászsas Magyarországon nem költ, a tavaszi és az őszi vonulás során figyelhető meg a leggyakrabban. Európában a legnagyobb állománya a skandináv országokban fészkel.

Mórocz Attila

Ahogy a neve is elárulja, a fő tápláléka a hal. A levegőből lecsapva, lábával ragadja meg áldozatát, amelyet aztán egy közeli oszlopon, vagy fán elfogyaszt.

Hazánkban fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250 ezer forint.

Kapcsolódó
Keszeg hátán lovagló halászsast fotóztak Vasban
Dévérkeszeget zsákmányolt a halászsas a csepregi víztározóból.