wikimedia commons
Mozaik

Megkezdték költésüket a rétisasok

A rétisasok általában kettő, olykor három tojást raknak. Az első fiókák május végén, június közepén repülnek ki a fészekből.

A Dévaványai-Ecsegi puszták részterületén költésbe kezdtek a rétisasok. A tojók már lerakták tojásaikat, a fészkeken ülnek, írta meg honlapján a Körös-Maros Nemzeti Park.

Néhány évtizeddel ezelőtt a Dél-Tiszántúlon még egyáltalán nem költöttek rétisasok. Az első fészket a szakemberek 1984-ben a Tisza árterében, Hódmezővásárhely térségében találták egy eldugott, csendes zugban. Napjainkban már több pár rétisas is költ a térségben, ami elsősorban a hatékony természetvédelemnek köszönhető.

Kapcsolódó
Madarak tízezreit üti agyon az áram évente az országban
Az esetek az elektromos szabadvezeték-hálózat okozta probléma számos különösen aggasztó vonatkozására is rávilágítanak.

A rétisasok hazánk legkorábban költő ragadozó madarai. Legtöbbször már február 10. körül elkezdik a kotlást, a nászrepülésre pedig még ez előtt sor kerül. Ilyenkor megfigyelhető, ahogy több száz méteres magasságban köröznek, miközben hangos kiáltásokkal jelzik a territóriumukat.

A parlagi sasok és a szirti sasok csak jóval később, március utolsó és április első napjaiban rakják le tojásaikat. A békászó sasok pedig csak május közepén kezdenek költésbe.

A rétisasok télen főként dögökkel táplálkoznak, de gyakran fogyasztanak halakat, sérült récéket is. A fiókanevelés időszakában, a tavaszi kaszálások során áldozatul esett nyulak, fácánok, őzek tetemeit kutatják fel. Nem riadnak vissza a varjak és az egerészölyvek fészkeinek kifosztásától sem. Télen még a túzok- és vadlúdcsapatokban is keresik a legyengült, sérült példányokat

– áll a közleményben.

A rétisasok számára fontos a víz közelsége, ezért fészküket a folyók, halastavak közelében rakják (ez lehet akár 15-20 km is, ami számukra nem nagy távolság). Legszívesebben a nagyobb, összefüggő erdőkben, magas fákon, a fatörzshöz közel építik meg otthonukat. Évtizedekig használják ugyanazt a fészket, amely egyébként rendkívül nagyméretű, átmérője és magassága egyaránt elérheti a két métert.

A párok gyakran építenek váltófészket is, így nem minden évben ugyanazt használják, s ezzel csökkentik a paraziták elszaporodásának esélyeit. A rétisasok általában kettő, olykor három tojást raknak. Az első fiókák május végén, június közepén repülnek ki a fészekből.

Kapcsolódó
10 ezer facsemetét ültettek a Körös és Maros árterében
A nyárfák mellett vadkörtefák is gazdagítják a területet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.