Virágzó vidékünk

Keszeg hátán lovagló halászsast fotóztak Vasban

Dévérkeszeget zsákmányolt a halászsas a csepregi víztározóból.

Május 1-én készült ez a különleges fotó, a Vas megyében található csepregi Bene-hegyi víztározónál. Döbrösi Roland képét pedig a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont tett közzé.

Igazából tudatosan készenlétben vagyok a fényképezővel, mivel a madarászatok során gyakran kerülnek elő érdekes fajok. Így volt ez a halászsassal is, meg néhány héttel korábban egy sokkal érdekesebb apácalúddal is, amit szintén sikerült lefotóznom

– mesélte a különleges pillanat megörökítője, Döbrösi Roland.

Halászsas és a dévérkeszeg

Európa sok országában fészkel a halászsas, de hazánkban nem költ, ezért is kuriózum ez a fotó. Leginkább a halakban gazdag nagy folyók és tavak közelében fordul elő. Egyes területeken a halászsas tengerparti madár, míg máshol a belső tavaknál és folyóknál is megtelepszik, olvasható a Wikipédián.

A halászsas csemegéje ezúttal egy dévérkeszeg volt, ami Magyarországon,  a gyorsabb folyású patakok és hegyi folyók kivételével szinte minden álló- és folyóvízben megtalálható, a Balatonban pedig tömegesen előfordul.

Címlapkép: Döbrösi Roland

Olvasói sztorik