A sétány, a támogatók önzetlen felajánlásából, mintegy 11,5 millió forintból készült el a hódmezővásárhelyi kőfal mellett – írta meg a Délmagyar.
Bízom benne, a helyiek jól érzik majd itt magukat. Az is célunk volt, hogy a városba látogatóknak is megmutathassuk a kőfalunkat, amelyről sokan nem tudják, hogy mi célt is szolgált
– mondta Antalóczy Tibor, a Rotary Club soros vásárhelyi elnöke.
Vízvezetéket is építettek az öntözéshez, amelyhez nem ivóvizet használnak. Az önkormányzattól ígéretet kaptak, hogy lesz egy saját kútjuk a locsoláshoz, illetve napelemes közvilágítással is ellátják majd a sétányt.
Viszonylag kicsi a park kivitelezésének ökológiai lábnyoma. Helyi komposztot, faaprítékot használtunk fel. A kis kanyarban lévő rész burkolata is helyi bontott anyagból készült
– magyarázta Sirkó Zoltán.
A sétány mellett és a parkban évelőnövényeket ültettek, így évszakonként más arcát mutatja majd a terület. A teljesség igénye nélkül gyöngyikék, nárciszok, törpe nőszirmok, liliomok, sásfélék, zsályák, vasvirágok, őszirózsák, fűszernövények, árnyékvirágok díszítik, de rovarhoteleket, mű fecskefészkeket, madárodúkat, madáretetőket is kihelyeztek. A közeljövőben sarazógödröket is ásnak, hogy a fecskék „tatarozni” tudják a fészkeket.