Szeptembertől újra jár a Zselici Csühögő

A vonat Almamellék és Sasrét között közlekedik, néhány évvel ezelőtt a Baranya Megyei Értéktárban is helyet kapott.
Kapcsolódó cikkek

Az elmúlt időszak szélsőséges időjárása nem kímélte a felújítás alatt lévő pálya szakaszait sem, ezért a tervezettnél csak később, szeptemberben tudják átadni a kirándulóknak a Zselici Csühögőt, az almamelléki kisvasutat – olvastuk a Bama hasábjain.

A Zselici Csühögő Almamellék és Sasrét között közlekedik, néhány évvel ezelőtt a Baranya Megyei Értéktárban is helyet kapott. A kisvasutat igyekeznek megőrizni, öt éve komplex fejlesztést hajtottak végre, akkor megújult és bővült az almamelléki állomás, és egyben visszanyerte eredeti formáját is az impozáns épület.

Facebook/Almamelléki kisvasút

Akkor teljes felújításon estek át a C-50-es mozdonyok, a „Dunakeszi” zárt kocsik és a „Maszolaj” nyitott kocsik is.

A pandémia alatt kényszerű szünetet kellett tartaniuk, de 2021 nyarán újraindulhattak, ezt követően idén további rekonstrukciót kezdett el a Mecsekerdő Zrt. a kormányzati támogatásnak köszönhetően.

Ennek részeként felújítják a pályát, faszerkezetű várót építenek, kiállítást hoznak létre, és két nyitott személyszállító kocsi mellett egy harmadikat is az utazóközönség rendelkezésére bocsátanak.

Facebook/Almamelléki kisvasút

A vasúti pálya felújításának befejezése várhatóan szeptember 15-re tolódik. A szintén megújuló almamelléki állomásépületbe tervezett, a Biedermann családról és a kisvasútról szóló kiállítás szeptember végén nyílik.

Kapcsolódó
Megújult a népszerű balatoni kisvasút
Csisztafürdő az újjáépített vonalon lényegesen gyorsabban válik elérhetővé a Balaton-partról, mint közúton.