Virágzó vidékünk

Lovas postakocsi csalogatja a turistákat Mezőberénybe

facebook/mezőberény város önkormányzata
facebook/mezőberény város önkormányzata
Várhatóan télen teszi meg az első útját az alföldi tájakon.

Megérkezett Mezőberénybe az a különleges postakocsi, amellyel különböző túraútvonalakon keresztül a város és a térségét mutatják be a jövőben helyieknek és a településre érkező turistáknak, írta a Beol.

Kapcsolódó
Hungarikum lehetne az utolsó lovas postakocsi
Gátéron működik az ország egyetlen, egyben utolsó lovas postása.

A különleges jármű egy 1800-as évekbeli postakocsi minimálisan modernizált mása.

A városban jó tizenöt éve merült fel először, hogy egy különleges, a Körösök völgyében közlekedő turisztikai látványosságot biztosító postakocsijáratot indítsanak Mezőberényből indulva, ám akkoriban nem álltak rendelkezésre anyagi források.

Néhány esztendeje a Nyeregben Alapítvány, illetve a Madarász Lovastanya vette a hátára az elképzelést, a projektet és a megvalósítást. Biztosak vagyunk abban, hogy a postakocsi Mezőberény turisztikai vonzerejét növelni fogja

– nyilatkozta a portálnak Siklósi István, a település polgármestere.

facebook/Madarászné Bereczki Zsuzsanna

A Körösök völgyét érintő út mellett abban is gondolkodnak, hogy a helyi Medvefejes-tótól Békéscsabáig is kialakítsanak egy útvonalat, amellyel az alföldi tájat, a szántóföldeket, a réteket és a legelőket is bemutathatnák az érdeklődőknek.

Egy CLLD-pályázat keretében elnyert forrás segítségével valósulhatott meg a nagy álom és érkezhetett Mezőberénybe a postakocsi

– mondta Madarászné Bereczki Zsuzsanna, a Madarász Lovastanya szakmai vezetője.

A postakocsival olyan tematikus útvonalak létrehozását tervezik, amelyek összekötik a természetes és az épített látnivalókat, egyszerre szolgálják az ismeretszerzést és a kikapcsolódást.

facebook/Madarászné Bereczki Zsuzsanna

Elsőként a lovastanya lovai, majd a tervek szerint két térségbeli, mezőhegyesi nóniusz húzza majd a járművet, a lovak számára pedig speciális hámokat készíttetnek Bugacon. A postakocsi várhatóan télen teszi meg az első útját, a hajtók korhű ruhákat fognak viselni.

A kocsi belső részében négyen, külső részében hatan ülhetnek majd.

Kapcsolódó
Lovaskocsiról is megcsodálhatják a turisták Keszthelyt és környékét
A korhű megjelenésű járgányt az Utazás 2019 Kiállításon mutatják be, várhatóan augusztustól közlekedik majd.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik