A hőség miatt korán véget érhet idén a dinnyeszezon

A jelenleginél alacsonyabb árakra már nem lehet számítani.
Kapcsolódó cikkek

Az extrém hőhullám miatt az idei dinnyeszezon csúcsidőszaka jelentősen lerövidült, a későbbre időzített tételek is korábban érnek be – írta hétfői számában a Magyar Nemzet a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet, a FruitVeb beszámolója alapján.

Kapcsolódó
8 biztos tipp a mézédes dinnye kiválasztásához
Célszerű sok dinnyét enni, hiszen nem csak az ízlelőbimbókat kényeztethetjük, de testünk víztartalékait és homeosztázisát is fenntarthatjuk.

A hőség miatt a termésátlagok is sok helyen elmaradnak majd a szokásostól, van, ahol hektáronként húsz tonna a hozambeli különbség az előző évekhez képest. Hiánytól azonban nem kell tartani, a hazai piacok ellátása bőségesen biztosított, és elképzelhető, hogy a következő hetekben is jut majd exportra is a magyar dinnyéből.

A FruitVeb szerint ugyanakkor a jelenleginél alacsonyabb árakra már nem lehet számítani, ahogyan csökken a piacra érkező dinnye mennyisége, úgy kúsznak majd egyre feljebb az árak is.

Az egyik fő termesztőkörzetben, Békés megyében az utóbbi napokban átlagosan kilónként 80-100 forint körül alakult a magvas, és 115-120 forintos sávban mozgott a magszegény dinnye termelői ára.

Megjegyezték, hogy az ágazat szereplői az idén – az elmúlt évekkel ellentétben – elégedettek az árak alakulásával. (MTI)

Kapcsolódó
Afrikából származhat a görögdinnye
Az egyiptomi sírrajzok a bizonyítékok rá, hogy az egyiptomiak fogyasztottak dinnyét.