Virágzó vidékünk

Már röpképesek a Csanádi puszták túzokfiókái

kmnp.hu / Balla Tihamér
kmnp.hu / Balla Tihamér
Gyűrűt és jeladót is kaptak.

A Körös-Maros Nemzeti Park területén fészkelő túzokállomány szépen gyarapodott, a költések idén is sikeresnek bizonyultak – írta a kmnpi.

Kapcsolódó

A Csanádi pusztákon évek óta 23-28 példány között alakul a túzokpopuláció, melynek védelme az országos túzokvédelem keretében is önálló programként szerepel. A szakemberek a fiókanevelés időszakában különös figyelmet fordítanak az állomány megóvására, célzott keresésekkel igyekeznek felmérni az állomány alakulását.

A célzott keresések során idén egy fészket találtak, melyben két tojás volt. A fészek körül védőzónát alakítottak ki, így a fiókák nyugodt körülmények között keltek ki és nevelkedtek fel.

A többi tojó védett helyen rakott fészket, így ott védőzónák kialakítására nem volt szükség.

kmnp.hu/ Balla Tihamér

A Csanádi pusztákon jelenleg legalább 9 fióka nevelkedik a ritka madárból, melyek már elérték a röpképes kort. A kis túzokok közül hármat műholdas jeladóval is elláttak a szakemberek.

Augusztus elején a fiókák még anyjukkal együtt mozogtak, de néhány helyen már kisebb csapatokba is összeálltak. Két tojót és egy kakast sikerült műholdas jeladóval ellátni, így az ő mozgásukat folyamatosan követni tudják a tudósok.

Kapcsolódó
Magyarországon sosem látott madarat gyűrűztek meg Ócsán
Most először tévedt ide a faj egyik példánya.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik