Két testvér tüneményes ötlettel vidította fel a szőregi járókelőket

Lélekemelő, kedves történet a gyermeki jóságról, leleményességről és boldogságról.
Kapcsolódó cikkek

Putnik-Mayer Yvette rutinos kutyakiképző, korábban már írtunk róla oldalunkon.

Kapcsolódó
Vadan és szelíden is egészségőr a gesztenye
A vadgesztenye valamely része számos gyógyhatású krémben és balzsamban is megtalálható.

A közelmúltban az újszentiváni anyuka egy rövid posztban újságolta el az ismerősöknek gyermekei leleményességét.

Amíg szülői értekezleten voltam, a mama vigyázott a gyerekekre. A játszótéren egy nagy táskányi gesztenyét gyűjtöttek, amit persze hazacipeltek. Kérdésemre, hogy mit kezdjünk ennyi vadgesztenyével, azt válaszolták, hogy embert, polipot, sündisznót, űrlényt és sugárhajtású rakétát fognak készíteni a termésekből

– mondta Putnik-Mayer Yvette a Sokszínű Vidéknek.

Múlt hét csütörtök délután a négyéves Milana és nyolcéves bátyja, Mirkó lelkesen nekiveselkedett a feladatnak. Az ügyes kezű testvérek összesen huszonegy szebbnél szebb kis figurát alkottak a gesztenyéből.

facebook / Putnik-Mayer Yvette

Úgy határoztak, hogy házuktól nem messze, egy forgalmas helyen, a közeli vegyesbolt parkolójában ütnek tábort a csecsebecsékkel. A terv az volt, hogy 200 forintot kérnek a figurák darabjáért a kíváncsiskodóktól.

A boltban beleegyeztek, hogy a kempingasztalt a székekkel felállítsák az épület előtt. Milana gesztenyés táblát rajzolt, Mirkó pedig feliratokat készített, és ezzel kinyitott a szabadtéri gesztenyebolt.

Mindössze kétszer két órát voltam kint a gyerekekkel ebéd előtt és után, ezalatt az összes gesztenyét sikerült eladni. Tíz-tizenkét vevőnk akadt a négy óra alatt, volt, aki többet is vásárolt a vidám figurákból

– sorolta a büszke anyuka.

A gyerekek annyira örültek a sikernek, hogy azonnal el is költötték a bevételt – a boltban rágót, cukorkát, üdítőt, és később egy-egy sajtos tejfölös lángost vásároltak. Bár az összes gesztenye elfogyott, mégsem tértek haza gesztenye nélkül: egy elárvult kutya szegődött melléjük, még kora délután.

Mirkóék jó szívvel megitatták és az uzsonnájukból megetették négylábú barátjukat.

Putnik-Mayer Yvette

A kutyust Gesztenye névre kereszteltük, és természetesen befogadtuk, legalább 20 kullancsot és közel száz bolhát szedtem ki a bundájából. Hamarosan viszem az állatorvoshoz, muszáj alaposan megvizsgálni az új családtagot

– sorolta a tennivalókat az újszentiváni kutyabarát.

Kapcsolódó
Gazdijogsi: ingyenes képzést szerveznek kutyatartóknak
Hazánkban körülbelül másfél millió kutyát tartanak, amely a lakosságszámra vetítve nemzetközi viszonylatban is soknak számít.