Szemétfogócskások tisztították meg a bajai erdőt

Tanárok és tanítványok társadalmi munkában gyűjtötték össze a szemetet.
Kapcsolódó cikkek

Baján az önkéntes szemétszedők serege a napokban ismét megtisztította az erdőt – írta egy Facebook bejegyezés.

Kapcsolódó
Négy városban önkéntesek szedik a szemetet egy jobb világ reményében
Szeretnék elérni, hogy hogy ne legyen sehol eldobott szemét.

Nemcsak országos szervezésű akciók keretében lehet sokat tenni a környezetünkért, ezt példázza a vidéki kezdeményezés.

Bajai pedagógusok vezetésével gyerekek, nevelők és szülők már sokadik alkalommal választották a szabadidő hasznos eltöltésére a szemétszedést. Sok bajai család döntött úgy, hogy a gyönyörű vasárnapi időben ismét segítenek a természetnek.

facebook / Bátori Magdolna

Az erdőben 79 fő takarított, 48 gyermek és 31 felnőtt. Egy óra leforgása alatt a szorgos kezek 10 köbméter hulladékot gyűjtöttek össze.

Bezsákolt építési törmeléket is találtak az erdő mélyén, amit egy kis utánfutó segítségével, emberi erővel kihúztak az erdő szélére.

facebook / Bátori Magdolna

Bátori Magdolna bajai pedagógus 2017-ben elindította a Szemétfogócska projektet, amelynek elsődleges célja az volt, hogy megtisztítsák Baját a szeméttől. Az évek alatt a lelkes tanárnő és a gyerekek 200 köbméter szemetet szedtek össze.

A mostani sikeres akció végén az önkéntes pedagógus meleg hangú posztjában megköszönte minden résztvevő lelkes közreműködését. A bajai civilek munkája példaértékű, hiszen évek óta szabadidejükben dolgoznak a jövő nemzedékéért, a fenntarthatóságért.

Kapcsolódó
Önkéntesekkel tisztul meg a szeméttől az ország
Újra Teszedd országos szemétszedés - rövid jelentkezési határidővel.