Turisták vették birtokba a katonai kilátótornyot

Építésének pontos dátuma és körülményei sem ismertek.

2021-ben újították fel és kilátóvá alakították azt a téglából készült egykori katonai tornyot a nagyvázsonyi lőtéren, amelyről teljes egészében beláthatjuk a Veszprém-Nagyvázsonyi-medencét, írja a termeszetjaro.hu.

A Lőtértorony-kilátó építésének pontos dátuma és körülményei sem ismertek, mindössze annyi biztos, hogy katonai céllal létesült.

A helyi legenda szerint a német hadsereg húzta fel a II. világháború alatt, ez azonban kétséges, mert elképzelhető, hogy már az 1930-as évek végén irányítótoronynak használták, amikor itt alakították ki a tapolcai bombázóezred szükségrepterét. Ezt látszik alátámasztani egy, az 1938-as évszámot tartalmazó bevésés is a téglafalon.

A szovjet és a magyar hadsereg mindenesetre a tótvázsonyi lőtér megfigyelőtornyaként hasznosította az épületet a háborút követő évtizedekben. Erről tanúskodnak a cirill betűs bevésések tucatjai a teraszszint tégláiban; a feliratokat böngészve kiderül, hogy Moszkvától Taskentig jóformán a Szovjetunió egész területéről érkeztek ide állomásozni a katonák.

Miután a lőtéren egyre ritkábban gyakorlatoztak, a torony állapota az utóbbi években leromlott. 2021-ben a Verga Zrt. kifejezetten turisztikai céllal újította fel egy Európai Unió-s pályázat keretében, a Magyar Természetjáró Szövetség közreműködésével.

A biztonságos fémlépcsőkön a ráccsal védett kilátóteraszra felmászva 20 m magasból pásztázhatjuk körbe a tájat, tágas körpanorámát élvezhetünk a Veszprém-Nagyvázsonyi-medencére. A Bakony vonulatai közül északnyugat felé a Kab-hegy emelkedik ki a horizontról, míg közelebb az Eduárd-hegy és a Kő-hegy tűnik fel, távolabb pedig a Keszthelyi-hegység sziluettjét is felismerhetjük. Szemügyre vehetjük Nagyvázsony és Tótvázsony szelíd lankákat pettyező házait, de a két település között megpillanthatjuk Barnagot és Vöröstót is.

A fenyők sorfalán túl emelkedő kilátó mellett, közvetlenül a 77-es út szélén kialakítottak egy kavicsos parkolót, valamint egy komplett pihenőhelyet is pergolával és padokkal.

A kilátó egész évben ingyenesen látogatható, és egyre több turista kedvelt célpontjává vált.

Kapcsolódó
Bámulatos panorámát kínál a Balaton-felvidék legújabb kilátója
A kilátó mellett egy játszótér és sövénylabirintus, valamint pihenőpadok várják a turistákat.