Virágzó vidékünk

Egy település, ahol az utakat a természethez igazítják

Az önkormányzat az út nyomvonalát úgy tervezte, hogy az kikerülje a fákat.

Rácalmás a Duna jobb partján, Budapesttől csupán hatvan kilométerre lévő kisváros. Karnyújtásnyira van a magyar puszta, közel a Velencei-tó, az egykori királyi koronázóváros, Székesfehérvár, a Balaton, de az érdeklődő turista helyben is számos látnivalót talál. A város kiemelt figyelmet fordít környezetére és élővilágára.

A fejlesztéseket a természeti adottságokhoz igazítják, nem pedig a természetet alakítják a beruházásokhoz. Ennek bizonyítéka a nemrégiben elkészült Venyimi, teljes szélességű aszfaltos út, mely ezidáig salakos, rossz minőségű volt. Ezen az útvonalon több kb. 150 éves nyárfa található. Az önkormányzat az út nyomvonalát a képen latható módon kérte az út kialakítását, kikerülve a fákat. Példamutató a térségben.

Ez nem az első ilyen, a Körtés udvarban is több méterrel kerüli ki az úttest az úton lévő település jelképét is adó kocsányos tölgyet is. Az út a település egy új bekötő útja lett a 6-os számú főútról, mely több mint 2 km – es hosszan a település szívébe vezet.

A képeken jól látni, ahogy az útpályát alakították a környezethez és nem pedig fordítva, mint sok más településen. A fák sértetlenek, egészségesek. A facsoportból csupán egyet kellett kiemelni, amely egészségi állapota miatt volt szükséges ( korhadásnak indult). Nem lett megnyesve, teljes pompában díszlik és uralja a környéket ezután is.

Rácalmás

Rácalmás szerencsés földrajzi fekvése, a természeti kincsek, az építészeti örökség mellett mára országos ismertségre tettek szert a közösségi rendezvények is, az őszi Tökfesztivál, a tavaszi Almavirág Fesztivál. A festői szépségű parkkal övezett barokk építészeti műemlék, a Jankovich-kúria a régió legszebb épület-együttese, amelyben ökoturisztikai- és rendezvényközpontot alakított ki az önkormányzat. A természetvédelmi oltalom alatt álló, 380 hektáron elterülő rácalmási Nagy-sziget a Duna-Ipoly Nemzeti Park része. Növény- és állatvilága számos érdekes látnivalót kínál, a rácalmási Duna-szakasz pedig a horgászok paradicsoma. (Forrás: Rácalmási Városvédők)

Kapcsolódó
Fákat telepítenek egy Nyíregyházán épülő társasházra
Hazai viszonylatban példa nélküli az elképzelés.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik