Virágzó vidékünk

Hőlégballonban élték át a Balaton-felvidék csodáját

Bolla Róbert
Bolla Róbert
A Tapolcai- és a Káli-medencéről készültek gyönyörű felvételek egy hőlégballon kosarából, ahol a fotózást leánykérés követte.

A fotósorozatot a Tapolcán élő Bolla Róbert készítette, aki 2006 óta működtet fotós-videós vállalkozást, de most épp nem a munka szólította fel az égbe, hanem egy meglepetés.

Egy barátom foglalkozik hőlégballonozással, és úgy gondoltam, hogy meglepem a páromat születésnapjára két beszállókártyával. Már csak a megfelelő időpontot vártuk, hogy repülni tudjunk. Hihetetlen élmény volt, leírhatatlan, talán a fotók visszaadják azt a csodát, amit átéltünk

– mondta el a Sokszínű Vidéknek Róbert, aki a csattanót a sztori végére hagyta. Az ajándék ugyanis nemcsak önmagában a repülés volt a tapolcai tanúhegyek és a Káli-medence fölött.

Galéria

Amikor a legmagasabb pontra érkeztünk, nagyjából 800 méterre, megkértem a párom kezét, így már mint jegyespár szálltunk le a ballonról

– mesélte a fotós, aki elmondása szerint, amikor csak teheti megy egyedül vagy kedvesével a természetbe és lövi a képeket földön-vízen-levegőben, hiszen az ország egyik legszebb helyén él, ahol minden évszakban megmutatja lenyűgöző szépségét a Balaton-felvidéki táj.

Kapcsolódó
A régi falusi világ emlékeit őrzik a Káli-medence mosóházai
Egy-egy falu életének múltidézőjeként állnak az épületek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik