Csókhétvégével várják a szerelmeseket Hévízen

A(z egyelőre még) szinglikre is gondoltak.

Idén harmadik alkalommal rendezik meg Hévízen a csókhétvégét. A „Hévíz a csókok városa” eseményen Valentin-nap környékén kihelyeznek a városba csókpadokat, ahol természetesen „szabad a csók” és szelfipontként is szolgálnak a helyszínek – közölte a Zaol.

Tavaly közel 60 csókpaddal várták a szerelmeseket, sőt, még egy szingli pad is kikerült, ahol az egyedülállók reménykedve várhatták a nagy ő-t.

A padokat a helyi vállalkozók, szállásadók, nevezetességek kezelői díszíthetik fel, természetesen azzal a céllal, hogy az övék legyen a legnépszerűbb fotóhelyszín.

A nagy érdeklődés miatt kibővítjük a sikeres kezdeményezést, amely egy kicsit feldobja a februári csendet városunkban. Minden egyes feldíszített ülőalkalmatosság egyben szelfipontként is működik, így a közreműködők rengeteg embert elérhetnek ez által, hiszen egy nyereményjáték keretében az elkészült képek nyilvános posztokban felkerülnek a közösségi oldalakra. Az elmúlt években bebizonyosodott: mindez vonzó program a helyieknek, illetve a térségbeli vagy távolabbról érkező pároknak

– fogalmazott Morvai Anikó, a Hévízi Vállalkozók Egyesületének elnöke. –

Remélik, hogy összefogással hagyományt teremthetnek és Hévíz lesz a csókok városa.

Kapcsolódó
Eszük ágában sincs bezárni a Hévízi Tófürdőt
A helyi tourinform iroda közösségi oldalán cáfolta a korábban a lehetséges bezárásról megjelent információt.