Virágzó vidékünk

Rekordot döntött a tavalyi hajózási szezon a Balatonnál

balatoni hajózási zrt/Facebook
balatoni hajózási zrt/Facebook
Bár a kompjegyek árai idén emelkedtek, várhatóan sokan veszik igénybe a szolgáltatást.

A 176. hajózási szezonban közel 2,1 millió utas vette igénybe a hajózási szolgáltatásokat a Balatonon, írja a bahart.hu.

1 millió 399 ezer utassal zárta az évet a kompszolgáltatásban a társaság, mely az elmúlt 27 év legjobb eredményének számít, így összesen – a 699 ezer személyhajó utassal együtt a korábbi évek rekordja is megdőlt. Ebben fontos szerepe volt a személyhajózásnak, amely keretében a Társaság 16 személyhajója, a 2021-es évhez képest 7,6%-kal több utast szállított.

Az utasok mellett a kompok több mint 450 ezer gépjárművet és 110 ezer kerékpárt is elszállítottak a két part között.

balatoni hajózási zrt/Facebook

Nagy népszerűségre tett szert a tavaly bevezetett online jegyértékesítő felület, a jegy.bahart.hu, a tavalyi évben 51 ezer utas választotta ezt a szolgáltatást.

A BAHART kompjai – új díjszabással – 2023-ban is mindenkit várnak a fedélzetén. Az idei évben egy teljesárú menetjegy 800 forint lesz. A 65 év felettiek és a gyerekek 6 éves korig ingyen utaznak, míg 6 és 14 év között 400 forintot kell fizetni az utazásért.

A kerékpárok szállítása 2023-ban 400 forint lesz, míg a gépkocsit 2500 forintért szállítják át a túlpartra. A lakókocsival, lakóautóval érkezőknek 3400 forintot kell fizetniük.

Kapcsolódó
Páratlan képeket tettek közkinccsé a Balatonról
Kilenc doboznyi archívumi anyag lett feldolgozva.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik