Könnyű túrával indul Vasban a Rockenbauer 90 emlékév

A január 28-án induló rendezvényen a részvétel ingyenes, bárkit szívesen látnak a szervezők.

Hamarosan Vas Vármegyében is útjára indul az ismert túrázó tiszteletére meghirdetett emlékév – írta a Vas Vármegyei Hírportál.

A legendás természetfilmes-túrázó Rockenbauer Pál neve sokak számára ismerősen cseng, a Másfél millió lépés Magyarországon sorozatnak köszönhetően. Rockenbauerről kapta a nevét a Dél-Dunántúli Kéktúra is, aminek idén a teljes távját végiggyalogolják a túrázók, az Írott-kőtől Szekszárdig.

Január 14-én lett volna 90 éves Rockenbauer Pál, így ezen a napon megkezdődött az emlékév. Az első túrán 120 HOTE túrázót láttak vendégül Zengővárkonyban a Hosszúhetényi Turista Egyesület és a község önkormányzatának közös rendezvényén.

Az emlékév során megrendezésre kerülő túrákon minden vármegyében a helyi túraegyesületek tagjai tolják a lépésszámlálót, végig a kék jelzésen.

Facebook / Zengővárkony

Vas Vármegyében a Vasi Vándorok SE kezdi a túrát a Dunántúl csúcsától, egészen Bozsokig. Egy későbbi napon Szombathelyig, majd Egyházasrádócig járnak meg újabb szakaszokat a termélszetbarátok. Az Őrségben a Varga Jenő Egyesület viszi tovább a stafétabotot, a zalai határig április elején érnek a résztvevők. A tervek szerint az év végére érnek a szekszárdi végcélhoz.

Január 28-án bárki csatlakozhat a mintegy 17 kilométeres túrához, akár reggel nyolckor Bozsokon, akár később Velemben, a Szent Vid-kápolnánál. A szervezők hangsúlyozták, nem teljesítménytúra-tempóra kell számítani, így minden természetbarátot szívesen várnak.

Kapcsolódó
6 éves gyerek teljesítette az 1173 kilométeres kéktúrát
Az Országos Kékkört 2550 kilométert gyalogolva 80-an tették meg tavaly.