Ökológiai katasztrófától menekült meg a Rába

Az osztrák tűzoltók időben érkeztek.

Újabb olajszennyeződés úszott a Rába ausztriai szakaszán – írta a burgenland.orf.at.

Nem először figyeltek meg olajos szennyezést a Rábán, tavaly december 30-án már történt hasonló eset a sógoroknál. Az újabb olajfoltot az ausztriai Neumarkt an der Raab erőműve váltott ki. Egy sétáló szúrta ki a folyón úszó, színes anyagot, ezután értesítette a természetvédelmi ügynökséget.

Stadtfeuerwehr Jennersdorf

A gyanafalvi járás és Jennersdorf tűzoltói a fényes olajréteget speciális megkötőszerrel semlegesítették, és egy úszó olajgátat állítottak fel.

Az olajgát segítségével a káros anyagot sikerült összegyűjteni és eltávolítani a vízről.

Az aggodalomra okot adó szivárgás eredetét még nem ismerik, de az erőművet időközben hatástalanították. A tűzoltóság egységei tizenegy fővel és öt járművel két órán át teljesítettek szolgálatot a helyszínen.

A környezet és a halállomány károsodásának elkerülése érdekében az olajgátakat a hatóságok meghagyják, és rendszeresen ellenőrizni fogják.

A rendőrségi vizsgálat jelenleg is folyik, a kár mértékét hamarosan felmérik az osztrák szakemberek.

Kapcsolódó
Megénekelték a Sajó katasztrófáját
Környezetvédő dal született a Sajó megmentéséért.