Mozaik

Megénekelték a Sajó katasztrófáját

Legendás kabaréfigurákkal idézi meg a történetet.

„Sajókám, mi folyik most magában?” címmel írt dalt a folyó szlovákiai szennyezéséről és a hatóságok tétlenségéről Kaprálik György. Az észak-komáromi énekes szerzeményéről animációs klip is készült – írta a boon.hu.

Kapcsolódó
Sárgára színeződött a Sajó Szlovákiában, hazánkban egyelőre nincs jele a szennyeződésnek
Folyamatos a rendszeres vízmintavétel és a laboratóriumi elemzés.

Korábban már írtunk róla, hogy tavasszal a Sajó-folyó a szlovákiai szakaszán vörösre vált a vassal szennyezett víz. A magyarországi oldalon az ökológiai katasztrófa eredményeképpen márciusban eltűntek a halak a folyóból.

Az előadóművész-dalszerzőt felháborította a Sajó-szennyezés körüli huzavona, a politikai érdektelenség, tétlenség, ezért úgy döntött, megénekli a felháborító esetet. 

A Sajó megmentéséért született dal egy határon átívelő zenei együttműködés részeként született meg. A művet a világhálón bárki meghallgathatja:

A szlovákiai művész a szellemes szövegű daltól azt reméli, sikerülhet az emberek figyelmét ráirányítani a nemzetközi környezetvédelmi problémára, és nyomást gyakorolhat az illetékesekre.

Kaprálik György bízik benne, hogy minél több emberhez is eljut majd a Sajó ökológiai vészhelyzetet előidéző szennyezésének híre.

Kapcsolódó
Szennyezett bányavíz pusztítja a Sajó élővilágát
A szennyezés a magyar szakaszt egyelőre nem érinti.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.