A felvidék.ma szerint azóta sem történt semmi az egymásra mutogatások kívül, közben pedig továbbra is ömlik a szennyezett bányavíz a folyóba.
Ma részt vettem a Sajó folyó élővilágának vizsgálatán, mely során három szakaszon vizsgáltuk a vizet. Most már hivatalos: a folyó halott, és ezt egyetlen hatóság sem tagadhatja
– nyilatkozta Varga Tibor, a helyi horgászszövetség tagja.
Rengeteg tetemet találtunk, szinte ellepték az elpusztult folyami rákok tetemei a partot. Nem tudtam, hogy ennyi rák élt a Sajóban. A pusztulás nagysága a vizsgálatot végző állatorvost, Rastislav Grohol környezetvédelmi szakembert is megrázta, könnyes szemmel mondta, hogy ő még ilyet nem látott.
Míg korábban percenként 10 liter szennyező víz kifolyását mérték, mára ez 17 literre emelkedett.
Ha sikerül megszűrni a vizet, akkor is kétséges a folyó vizének revitalizációja, mivel a kövek alatt sincs élet. Ahhoz hogy visszatérjen, először egy 50 kilométeres szakaszon ki kell tisztítani a lerakódott rozsdát.
A szennyezés a magyar szakaszt egyelőre nem érinti
A folyó szakaszán három helyen végeznek többszöri mérést a kollégáim: Sajópüspökinél, Miskolcon és Muhinál, eddig sehol nem tapasztaltak halpusztulást
– mondta a boon.hu-nak Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.