Virágzó vidékünk

Már költenek a rétisasok Dévaványán

wikimedia commons
wikimedia commons
A rétisasok általában egy vagy két fiókát nevelnek fel.

Bár még javában tombol a tél, az első rétisas pár már megkezdte a költést a Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi puszták részterületén.

Ebben a térségben a rétisas a legkorábban költő ragadozó madár. Fészkét rendszerint már decemberben elkezdi tatarozni, s néhány hét múlva, általában január végén a tojásait is lerakja. Dévaványa térségében az utóbbi években általában öt rétisas pár költött, s a jelek szerint idén is ugyanennyi készül erre, írja a Körös-Maros Nemzeti Park weboldala.

A rétisasok szívesen és rendszeresen használják évről-évre ugyanazt a fészket. Minden télen tatarozzák, bővítgetik, így mérete akár a kétméteres magasságot és ugyanekkora szélességet is elérheti. Ilyen fészekben költ most az első rétisas pár is.

A hím és a tojó tíz esztendeje van együtt, s ez idő alatt mindvégig ugyanabban a fészekben költöttek

– írja a weboldal.

Nem meglepő módon ezek a hatalmas fészkek nem csak a sasoknak, de több más fajnak is költőhelyként szolgálnak. Vendégek például a verebek, de az is előfordul, hogy a nyestnek is megtetszik a hely. Ilyenkor sajnos nagy veszély leselkedik a rétisasok fiókáira, a nyestek ugyanis felfalhatják a tojásokat, és a fiatal madarakat is.

A rétisasok általában egy vagy két fiókát nevelnek fel, gyakran ártér közelében. Fészküket különböző fafajokra, a törzs közelébe építik.

Kapcsolódó
Újra szabad a megmérgezett rétisas
Videó készült az elengedéséról.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik