Virágzó vidékünk

Biztonságossá teszik Erdély csodaszámba menő útját

Getty Images
Getty Images

Biztonságossá teszik a nyár folyamán Románia leglátványosabb magashegyi útját, a Transzfogarasi (Transfagarasan) utat – közölte kedden a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) Brassó területi igazgatósága.

Az Erdélyt Románia déli részével összekötő, a Fogarasi-havasokon áthaladó mintegy 150 kilométeres magashegyi úton az elmúlt években gyakori volt a kőomlás, ezért biztonsági hálóval vonják be a hegyoldalakat, lejtőket – jelentette közösségi oldalán a vállalat.

Getty Images

Mint írták, a beavatkozás a hegyvidéki út legmagasabb részén, a kétezer méternél magasabban fekvő Balea-tó környékén zajlik három veszélyes szakaszon, ahol az elmúlt években állandó volt az omlásveszély.

Reméljük, hogy ezáltal kellemesebbé tesszük az utazását azoknak, akik a jövőben meglátogatják a Transzfogarasi utat

– fogalmazott a bejegyzésben az állami vállalat.

Az Economedia román gazdasági portál szerint a finanszírozási szerződést egy hete írta alá a CNAIR Brassó területi igazgatósága a Maristar és Extrem Construct cégekkel, ennek értéke 17,7 millió lej (1,37 milliárd forint). A feladatkiíró füzet szerint a három szakaszon nagy ellenállású acélhálóval vonják be a hegyoldalakat, lejtőket, mely kőomlás esetén megakadályozza, hogy megrongálódjon az úttest és az azon közlekedő gépkocsik. A hét hónapig tartó kivitelezési munkálatok idején nem kell lezárni a gépkocsiforgalmat a környéken.

A Transzfogarasi út felújítását évek óta ígéri a CNAIR, a vállalat igazgatója, Cristian Pistol tavaly az Adevarul beszámolója szerint úgy nyilatkozott, idén mindenképp sor kerül rá, és azt mondta: a lejtők biztonságossá tétele mellett az út mentén megállóhelyeket is kialakítanak, ahol rövid időre engedélyezik a parkolást.

Getty Images

A látványos természeti környezete miatt közkedvelt Transzfogarasi út a Fogarasi-havasok központi részén keresztül észak-déli irányban köti össze az erdélyi Szeben és a dél-romániai Arges megyét. Legmagasabb pontja 2042 méteren van, télen lavinaveszély miatt le van zárva a gépkocsiforgalom előtt.

Az 1970-es években építtette az egykori kommunista diktátor, Nicolae Ceausescu katonai szállítási útvonalnak, attól tartva, hogy az 1968-as prágai tavasz után a Szovjetunió Romániát is megszállja.

A mintegy 150 kilométeres úton több mint 800 híd, 28 viadukt és több alagút van, a leghosszabb, 884 méter. A Páring-hegységen áthaladó Transzalpina után ez Románia legmagasabban fekvő magashegyi útja.

Kapcsolódó
Erdélyt látni és megszeretni: 15 páratlan szépség Segesvártól Székelykőig
A Lonely Planet nemrégiben elkészítette 2016-ra ajánlott legjobb desztinációinak listáit. Mutatjuk, miért érdemelte a régiók közül az első helyet Erdély.
Olvasói sztorik