Virágzó vidékünk

Aludttejjel kínálják a túrázókat Petőfi emlékére Somoskőn

wikimedia commons
wikimedia commons
1845-ben Petőfi járt a Somoskői várnál, ahol vendéglátója aludttejjel kínálta.

Turcsány László salgótarjáni önkormányzati képviselő és több civil szervezet, magánember – élükön dr. Sándor Ottó lelkes lokálpatriótával – szervezésében március 19-én , vasárnap – a költő születésének 200. évfordulójára emlékezve – természetbarátok megteszik annak az útnak egy részét, amelyet Petőfi Sándor 1845-ben felvidéki körútja során a Somoskői vár környékén bejárt, írta a Nool.

A reggel 9 órakor kezdődő programon a résztvevők a Somoskői vár tövében lévő Petőfi-kunyhónál találkoznak, ahol a salgótarjáni Petőfi általános iskola tanulói adnak műsort, a helyi egyesületek pedig aludttejjel, fehér kenyérrel kínálják meg a túrázókat, mint 1945-ben Petőfit is a vendéglátója.

Petőfi-kunyhó

A Somoskői vár alatt, magyar területen a Petőfi ligetben áll a Petőfi-kunyhó, ami a költő 1845. június 12-i idelátogatásának emlékét őrzi. Petőfi tett egy Salgó vár-Somoskő vár túrát, amelynek emlékeként ezt a túuraútvonalat Petőfi túrának hívják.

A mai kunyhó az eredeti, 1965-ben összeomlott épület helyén épült. A kunyhóban Petőfi emlékkiálítás münködik, amely szabadon, ingyenesen látogatható.

A túrázók Eresztvény irányába indulnak tovább. A geopark székházánál a Tájak-Korok-Múzeumok salgótarjáni klubjának kórusa és a karancsaljai énekkar Petőfi megzenésített verseiből ad ízelítőt.

A túra során az eresztvényi Hotel Salgó falán található Bátki József alkotta Petőfi-reliefre, majd a Salgó várnál lévő emléktáblára is helyeznek el koszorút. Utóbbi helyszínen részletek is elhangzanak a költő Salgó című nevezetes költeményéből.

Salgóbányán a Geocsodák Házában ugyancsak a helyiek lesznek a vendéglátók. A túra Somoskőben ér véget.

Kapcsolódó
Csodás látvány a magyar-szlovák határ középkori vára
Somoskő vára éppen a magyar-szlovák határon áll.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik