Virágzó vidékünk

Minden házat eladtak a dübörgő zalai faluban

mapio
mapio
Négy év alatt közel húsz százalékkal nőt a település lélekszáma, jelenleg 325-en lakják.

Kevés információt talál az ember az interneten, ha a Zala vármegyei Kerkabarabásról szeretne tájékozódni. Történelméről is csupán annyit, hogy a település nevét 1333-ban említették először az oklevelek Barlabas néven. A falu 14. század közepétől a Bánffy család birtokai közé tartozott, majd a Nádasdy családé lett, tőlük pedig a kincstárhoz került, kitől az Esterházy család vásárolta meg.

A jelen viszont tele van a helyiek számára mindenképpen örömteli történettel, hiszen a 325 fő lélekszámú település fejlődik, a rezsiválság sem fogott ki a falun, írta a Zaol. Elfogytak az eladó házak, és jelentős útfelújítás is megvalósul.

Az elmúlt négy évben megközelítőleg 20 százalékkal emelkedett a település lélekszáma, elsősorban olyan fiatalok érkeztek, akik itt alapítottak, alapítanak családot

– mondta a portál érdeklődésére Paál István polgármester, hozzátéve, hogy jelenleg nincs eladásra váró ingatlan Kerkabarabáson.

Egyrészt jó áron lehetett nálunk házat venni, meghatározó Lenti közelsége, illetve itt csend van és nyugalom. Mindent megteszünk, hogy tiszta, rendezett, élhető legyen a falu. A helyi vállalkozók is segítik a települést élhetővé tenni, van élelmiszerbolt, presszó, dohánybolt hosszú nyitva tartással és egyéb szolgáltatások is megtalálhatók

– közölte Paál István.

A helyiek megelégedésére 2022-ben megalakult a sportkör, folyamatban van a Kerkabarabást Lentikápolnával összekötő út egy részének fejlesztése, működik a falugondnoki szolgálat a Magyar falu programban vásárolt új falubusszal, a közelmúltban pedig lottózóval bővült a kisbolt szolgáltatása.

A falut a rezsiválság sem érinti.

Jelen helyzetben a spórolás elsődleges. A működés biztosított, közintézményt nem tartanak fenn, az orvosi rendelő, a polgármesteri hivatal és a művelődési ház egyazon épületben található. Itt néhány éve korszerűsítették a fűtési rendszert önerőből, és fával fűtenek.

A kicsinyke településen nagy hangsúlyt fektetnek a közösségi életre is. Programjaik népszerűek a helyiek körében, a közelgő húsvéti ünnepen például idén is lesz tojásvadászat és tojásfestés a gyerekeknek. Tartanak gyereknapot, s ahogy tavaly, úgy idén is Lentibe, a strandra látogatnak el a gyerekekkel és a szülőkkel, majd a falunap következik, ahol színes programmal felavatják a pajtaszínházat.

Kapcsolódó
5 forintért kínálnak építési telket egy alföldi faluban
25 évvel ezelőtt indult a kezdeményezés, akkor egy forintért hirdették a telkeket.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik