Egész évben turistacsalogató a balatonfüredi barlang

Fürdés előtt, után, helyett is érdekes program a Balatonnál.

A Balatonra már jó egyre inkább nem csak fürdeni járni érdemes, folyamatosan bővülnek a strandidőn kívül is elérhető programok. A balatonfüredi Lóczy-barlang egy olyan programlehetőség, amely akár nyáron rosszabb időben, de akár tavasszal, ősszel is felkereshető.

A barlang nem is új attrakció, 1882-ben tárták fel és 1934-ben nyitották meg a látogatók számára.

A Tamás-hegy nyugati oldalában levő barlang jelentős természeti és idegenforgalmi értékkel rendelkezik. A hegységképző erők hatására vízszintes helyzetükből kibillent középső-triász korú, látványos mészkő rétegek zárják körül a mélyből feltörő langyos vizek által kioldott barlangot. Az üstszerű oldási formák és a helyenként még megtalálható borsókövek is utalnak a barlang kialakulásának körülményeire.

A barlang neve a Balatonarácson elhunyt, eltemetett és a szervezett barlangkutatásért sokat tett Lóczy Lajos emlékét őrzi.

Utcai ruhában, villanyvilágítással és szakszerű vezetés mellett látogatható. A barlangban a hőmérséklet körülbelül 12 °C. 20-25 perc alatt megtekinthető.

Balatonfüred vasútállomástól autóval 5 perc alatt, gyalog fél órás sétával elérhető a barlang a zöld sáv turistajelzést követve. Autóbusszal az Öreghegyi utca és a Rizling utca találkozásáig van lehetőség a barlangot megközelíteni, ahonnan kb. 300 métert kell sétálni a bejáratig.

Kapcsolódó
Megmentik az enyészettől az ikonikus füredi luxusvillát
A tizenhárom szobás szálloda a századfordulós Balatonfüred eleganciáját fogalmazza újra.