A salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum munkatársai önkéntesek segítségével, egy jelenleg is zajló régészeti ásatás keretében, a Cserhát lankái között megbúvó Legénden azonosítottak egy vaskori (ókori) kelta települést a közelmúltban, írta a Nool.
Eddig főként a falu keleti határát jártuk be, ahol több lelőhelyet is találtunk. Felfedeztünk két kelta települést, valamint a római és a bronzkori leletek mellett középkori lelőhelyek is előkerültek. Később a legéndi üdülőfalu mellett, közel a patakhoz egy frissen felszántott területen kerámia töredékeket és különböző objektumokat találtunk
– mondta a portálnak Tóth Krisztián, a régészeti ásatás vezetője.
Először azt gondolták, hogy egy kis, kelta tanyaszerű településre bukkantak, azonban kiderült, hogy ez akár gazdasági jellegű település is lehet. Az ásatások során előkerült két edényégető kemence is egy munkagödörrel, valamint egyéb munkagödrökkel. Utóbbiakba dobhatták később a hulladékot. A másik gödörszerűségben felfedezhető egy oszlopnak a helye, így vélhetőleg ez lehetett a szárítóhelység a kerámiák számára. Ezen kívül találtak egy házat is, amiben egykor egy kelta család élhetett.
Az országban mindössze néhány lelőhelyen tártak fel ilyen edényégető kemencét, Nógrád vármegyében pedig ez az első. Mivel kevés az ismert lelet a vaskorból, így az adatgyűjtés szempontjából is jelentős a kutatás
– említette a szakember.
Az érintett területet egyébként azért szántották fel, hogy diófákat ültessenek rajta és ekkor kerültek elő a leletek is.
Az üdülőfalu holland tulajdonosaival is egyeztettek már, akik felajánlották, hogy amennyiben a régészek tudnák archiválni, vagy létrehozni a kelta települést bemutató turisztikai attrakciót, akkor ehhez ők biztosítanák az anyagi támogatást.
Azt kértük a régészeti ásatás vezetőjétől, hogy írják össze, milyen technológiára, vagy akár szaktudásra lenne szükségük, illetve mindez milyen költségekkel járna
– fogalmazott Szavlik Zoltán, a Legéndi Üdülőfalu vezetője, hozzáfűzve: hosszú távú céljuk, hogy a felfedezésre alapozva turisztikai látványosságot hoznak létre az üdülőfalu területén.