Virágzó vidékünk

Csodás tavaszi arcát mutatja a zöldülő Lillafüred

horváth csongor
horváth csongor
Mindeközben befejeződött a Lillafüredi Állami Erdei Vasút felújítása.

A Bükk, benne Lillafüred minden évszakban gyönyörű látvány. A természet tavasszal sem spórol a színekkel, a zöldülő táj balzsam a léleknek.

Horváth Csongor, a Lillafüred Online közösségi oldal szerkesztője egész évben szinte naprakészen dokumentálja a környék mindennapjait. Így tett most is, amikor drónja segítségével csodás felvételeket készített a kedvelt kirándulóhelyről, melyből nem maradt ki Lillafüred ékessége, a Palotaszálló sem.

Galéria
Horváth Csongor

Közben azt se feledjük, hogy befejeződött az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút felújítása, melyet április 28-án ünnepélyes keretek között adtak át.

A hazai forrásból, csaknem 4,3 milliárd forintból megvalósult rekonstrukció keretében teljes egészében megújult a Miskolc-Dorottya utca – Papírgyár – Lillafüred – Garadna fővonal. A régi vágány elbontása után új pályát építettek, megújult a vízelvezetés, számos nagyműtárgy, valamint a két biztosítóberendezés, ami a majláthi és a lillafüredi fénysorompókat foglalja magába.

facebook/lillafüred online/juhász ákos

Teljes felújításon estek át az állomási felvételi épületek, és a vasútüzemeltetés kiszolgáló létesítményei: a kocsi- és mozdonyszínek, az igazgatósági irodák, valamint a műhelyek

– közölte az erdőgazdaság.

A Garadna végállomáson új pihenőparkot létesítettek, a Garadna Grundot, ami a megnyitás óta a felnőttek mellett a kisgyermekes családok kedvelt célpontjává vált. A projekt részeként megvalósult a gördülőállomány fejlesztése, összesen harminckét mozdonyt, személy- és teherkocsit újítottak meg, illetve építettek újjá.

Kapcsolódó
Döbbenetes fotók a bükki erdőtűz pusztításáról
100 hektáron égett az erdő, azt sem tudni még, hogy az állatok hogyan vészelték túl a lángnyelvek pusztítását.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik