A medvék is hozzánk menekülnek az ukrajnai háború elől

Egyre jobban érzik magukat az állatok Szabolcsban.

Több medvét is észleltek az utóbbi időben Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – közölte Gyújtó Attila, a Ravasz Róka Földtulajdonosi Vadásztársaság elnöke a Napi.hu-val. Ennek oka részben az Ukrajnában dúló háború lehet, az állatok nagyobb biztonságban érezhetik magukat hazánkban az intenzív erdőtelepítési program eredményeként.

A medvék vándorlását az ukrajnai események mellett az is fokozhatja, hogy Erdélyben és a Felvidéken szűkül az életterük, ott ugyanis egyre többen vannak, Szabolcsban viszont a növekvő erdőkben több búvóhelyet találnak.

Magyarország területének 22 százalékát erdő borítja, és ezzel arányaiban számos uniós tagállamot megelőz. A rendszerváltozás óta 200 ezer hektár új erdő létesült hazánkban.

A fokozottan védett fajokkal, így a barna medvével is a vadgazdálkodási ágazatnak nincs teendője. A  természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 43. § (1) bekezdése értelmében „Tilos a védett állatfajok egyedének zavarása, károsítása, kínzása, elpusztítása, szaporodásának és más élettevékenységének veszélyeztetése, lakó-, élő-, táplálkozó-, költő-, pihenő- vagy búvóhelyeinek lerombolása, károsítása” – közölte a lappal Földvári Attila, az Országos Magyar Vadászkamara szóvivője.

A nagyragadozók miatt kialakuló esetleges problémák megoldása az állami természetvédelem feladata, ők természetesen tudnak az állatok jelenlétéről a szóban forgó területen, folyamatosan figyelik őket.

Medvetámadásnak kicsi az esélye, hazánkban nem is volt rá példa emberemlékezet óta, a medvék inkább kerülik az embereket.

Kapcsolódó
Magyar vendégvadászok is lövik a medvéket Horvátországban
Iparág épült a szomszédban a medvevadászatra.