Nem kérnek a beköltözőkből több Budapest környéki településen

Solymáron például a lakóparkokra és a kettőnél több lakásos társasházak építésére mondtak nemet.

A fővárosi lakosok a viszonylag alacsony ingatlanárakra, zöld környezetre és nyugalomra vágynak, ezért tömegével költöznek Budapest körüli településekre, amelyek azonban nem bírják ezt az iramot, írta a novekedes.hu.

A bevándorlás a koronavírus-járvány idején sem állt meg, Érden például két év leforgása alatt egy falunyi lakossal nőtt a helyiek száma.

A víz- és úthálózat vagy a szennyvízkapacitás nincs felkészülve a folyamatos ember-rohamra. Ezért is fordulhat elő, hogy nyaranta, amikor beüt a nagy meleg, a vízhiány az elsők között az agglomerációs településekre csap le, olyan helyekre, mint Pomáz, Budakalász, Üröm, Pilisborosjenő vagy Csobánka.

Mivel a budapesti vonzáskörzetben a falvak és a városok szeretnének levegőhöz jutni, a szükséges fejlesztésekkel pedig utol akarják érni magukat, egyre több helyen igyekeznek gátat szabni az új ingatlan építéseknek

– olvasható a portálon.

Az utóbbi időben több településen például Biatorbágyon, Budakalászon vagy Budaörsön legalább átmenetileg, részleges változtatási tilalmakat rendeltek el, hogy elejét vegyék az újabb beköltözési hullámnak.

Solymáron a lakóparkokra és a kettőnél több lakásos társasházakra mondtak nemet.

Az ehhez hasonló lépésekre már csak azért is szükség van, mert az agglomerációban több helyen is előfordul, hogy nincs elég orvos a lakosokra, a bölcsődék és az óvodák pedig helyhiány miatt nem tudják az összes gyereket befogadni.

Mivel az északkeleti régióban különösen sok gyerekes család él, kapacitáshiánnyal küzd egyebek mellett Dunakeszi és Göd is.

Kiemelt képünk Biatorbágyon készült.

Kapcsolódó
Zseniális lett Budakalász új dombháza, egy nagy család otthona
Nulla rezsi, biogazdálkodás. Mikroklímát teremt a tó, télen korcsolyáztak rajta, nyáron úsztak benne.