Kertünk-Portánk

Zseniális lett Budakalász új dombháza, egy nagy család otthona

Nulla rezsi, biogazdálkodás. Mikroklímát teremt a tó, télen korcsolyáztak rajta, nyáron úsztak benne. Fotókon és drónvideón is megnézhetjük a különleges helyet.
Korábban a témában:

Nem kellenek százmilliók ahhoz, hogy ilyen otthonunk legyen, csak az emberek nagy része elszokott a kétkezi munkától

– vallja a budakalászi új dombház megálmodója, megvalósítója és tulajdonosa, Németh Csaba, egy négygyermekes édesapa. A családjának így aranyéletet hozott össze, önmagának pedig egy lépcsőzéstől mentes nyugdíjaskort, miután egy patakmeder mellett véletlenül rábukkant egy ötezer négyzetméteres eladó telekre.

Ürömön laktak, először a kertészmérnök feleségének szeretett volna a közeli Budakalászon egy helyet biztosítani ősi magyar gyümölcsfák termesztésére. De a munka mellett ez a fajta kertészkedés itt nem valósulhatott meg, a férj viszont a Pinterestről kinézett maguknak egy Magyarországon szokatlan stílusú házat.

Egy körházban más az ember érzete. Itt tudsz relaxálni, csönd is van hozzá, hiszen a szomszédok messzebb laknak. Magyarországon nincs elterjedve az ilyen építkezés, az önkormányzatok sem ismerik. Itt Budakalászon rugalmasan állt hozzá a helyi vezetés. Kilenc építészmérnök jött, hogy megnézzék, szeretnének Piliscsabán két hasonlót megvalósítani. Fontos, hogy az emberek mellett az önkormányzatok is megismerjék ezt a lehetőséget és ne csak lakóparkokat építsenek. Szemléletváltásra van szükség, környezettudatosságra, mert fogy a zöldterület. Egy ilyen ház viszont semmit nem vesz el a zöldterületből.

– mondja a családfő, akinek elmondása szerint csupán érettségije van, de önképző emberként a jelek szerint mindent kitanult, amire csak szüksége volt.

Az időjárás nagyon szélsőséges lett, de ez a ház alkalmazkodik hozzá, nem viszi le a tetejét a szél. Nagyon jó a hőszigetelés, télen-nyáron ugyanolyan a páratartalom és a hőmérséklet. Amikor  nyáron kint 36 fok volt, a vendégeink kérdezték, hol a klíma, hiszen nálunk 22-24 foknál nem lett melegebb. Itt nincs klíma. Télen pedig minimális energiát visz el a padlófűtés. Ha a cserépkályhába begyújtok, szellőztetni kell. Kamionnyi fából van a födém, napelemekkel pedig nullára tudjuk majd kihozni a rezsit. A csatorna, a víz nincs bevezetve, bevizsgált kutunk van, amelynek jobb a vize, mint Budapesté

– említi Németh Csaba.

A budakalászi dombház elsősorban családi kivitelben készült, néhány szakember segített csak. A kőművesnek sem volt gyakorlata a kivitelben, nem is állt rá a keze az íves falakra. Az építész kész tervet kapott Csabától, inkább a belső terek kialakításában volt szükség a tudására.

Panelből indultak és megépítették életük álmát, az elbűvölő dombházat
Márti és Péter története bizonyítja, ha nagyon szeretnénk, akkor valóra válhatnak álmaink.

Szűk másfél év alatt elkészült a különleges ház, 2019 végére lett Németh Csaba és családja 160 négyzetméteres otthona.

Okosháznak épült, egy helyről tudom irányítani és felügyelni a kamerarendszert, a riasztót, a fűtést, a világítást

– mondja az alkotó.

Többfunkciós a közvetlenül mellette álló tó, amelyen ezen a télen három hétig boldogan korcsolyáztak a gyerekek a barátaikkal, míg nyáron a 28 fokos vizében úsztak – máskor pedig halakat fognak belőle. Csaba szerint a tavat és a házat érdemes minél közelebb építeni egymáshoz, mert a tó mikroklímát teremt maga körül: nyáron hűti, télen fűti néhány fokkal a környezetét. Növények és halak is kellenek bele, utóbbiak megeszik a szúnyoglárvát, így nem kell szúnyogot sem irtani a szuperbio környezetben.

A kertben mindent, amire szükségük lesz, meg akarnak termelni: zöldségeket, gyümölcsöket, tűzifának akácokat termeszteni, szárnyasokat tartani. Csaba hisz benne, meg kell termelni, amit megeszünk. És abban is, hogy vissza kell adni a természetnek, amit elveszünk tőle, ezért fontos a szerves trágya használata, a komposztálás.

Ez egy lakóház telekkel, de így nyaraló sem kell, van is nyári konyhánk, nemcsak téli. A gyerekek döntöttek úgy, hogy itt lakjunk, ne Ürömön, ahol kilátásunk is volt. Környezetbarát hely, illik a természetbe, ideális egy négygyermekes családnak. Azért kihívás volt felépíteni. Szívesen adok tanácsot bárkinek és bátorítok is mindenkit, hogy ilyen irányban menjen el

– mondja Németh Csaba.

Fotók: Németh Csaba

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.