Virágzó vidékünk

Ismét sár ömlött a recski bánya alatti házakhoz

A pénteki felhőszakadások során sok helyen károk keletkeztek az országban. Az szinte borítékolható volt, hogy recski andezitbánya alatti házak egy újabb nagyobb esőzésnél újra veszélyben lesznek, és így is történt: ismét sár ömlött le a hegyről.

2021 decemberében kapta meg a környezetvédelmi engedélyt 5 évre az Andezit-Bau Bányászati Kft. a Heves Megyei Kormányhivataltól, mely szerint megindulhatott a kitermelés, évente 400-500 ezer tonna követ szállítanak innen vasúti töltésekhez.

Június 8-án az akkori heves esőzés miatt sárlavina zúdult a bánya alatti Hunyadi utcára, több helyen betört a házakba is. Volt, aki a rokonoknál tudta meghúzni magát, másokat a helyi sportcsarnokban szállásoltak el.

A pénteki újabb vihar ismét megindította a sarat a hegyről, mely egy helyi nő elmondása szerint vízesésszerűen ömlött le a házaik közé. Hajnalban már munkagépekkel igyekeztek járhatóvá tenni az utat az iszappal kevert hordaléktól. Mivel jelenleg nem laknak a házakban, így az emberek biztonságban voltak.

Nagy Sándor polgármester a bánya vezetőivel próbál egyeztetni a továbbiakról – írta a HEOL. Elmondása szerint most az eső okozott nagyobb kárt, mint a sár.

A múlt héten Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos és Horváth László országgyűlési képviselő megjelent a faluban, de akkor még nem tudtak konkrétumot mondani a lakosok kártalanításáról.

Kapcsolódó
Kő- és sárlavina pusztított Zebegénynél
A fotók mindent elárulnak a természet erejéről.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik