Turistalátványosságnak számítanak a salgótarjáni kertészet napelemfái

Ritkaságnak számít, de egyre többen jelzik érdeklődésüket megvalósításuk iránt.

Látványos napenergiát hasznosító napelemfák kerültek elhelyezésre Nógrádban. A vármegye első szolárfáit Becskereki Tamás kivitelező és Antal Zsolt tulajdonos közösen valósították meg Salgótarján egyik kertészetében, írja a Concrete Media.

Becskereki Tamás elmondta, a völgyben sikerült egy olyan projektet megvalósítaniuk, ami nemcsak a vármegyében, de még országosan is különleges.

Antal Zsolt, a kertészet tulajdonosa a múlt év szeptemberében kereste meg azzal, hogy napelemes rendszert szeretne telepíteni kertészetébe, mivel a kertészet téli fűtése elektromos.

A kertészetben lévő épület íves teteje nem ideális a napelem panelek felhelyezésére, ekkor eszembe jutott, a napelemfa megvalósításának gondolata, ami már hónapok óta foglalkoztatott, és ide egy megfelelő megoldás lenne. Zsoltnak elküldtem egy pár napelemfa fényképét, amelyek külföldön találhatóak, és ő azonnal igent mondott az ötletemre

– fogalmazott a kivitelező.

Becskereki Tamás

Mivel a kertészetbe a lekötött villamosenergia miatt maximálisan 16 darab 590 Wp napelem panel kerülhet elhelyezésre, ezért két darab napelemfa megvalósítása mellett döntöttek. Mivel a napelemfák szélterhelése igen nagy, ezért egy hozzáértő, statikai tervezőt bízott meg Zsolt a kivitelezési tervek elkészítésével, amit aztán a téli hónapokban el is készítettek. Ez év tavaszán sikerült a napelemfák alapját betonból elkészíteni, és ezzel párhuzamosan indult a vázszerkezetük elkészítése. Ezután felállították a napelemfák vázszerkezetét, és napelemekkel megkoronázták a fákat.

A kertészetet díszítő különleges napelemfák híre bejárta az országot, a megyéből és a megyehatárokon túlról is érkeznek látogatók, hogy megcsodálhassák. Az Indiában természetes napelemfák hazánkban még turistalátványosságnak számítanak.

Ritkaságnak számít, de egyre többen jelzik érdeklődésüket megvalósításuk iránt. Működésük hasonló, mint a tetőkre, vagy az állványokra telepített napelemes rendszereké. A fák koronái déli irányba lettek betájolva és felerősítve. Sokan kérdezték tőlünk, hogy napkövetőek-e a panelek. Mivel pontosan déli tájolást tudtunk alkalmazni, ezért a napkövető megoldás többletköltsége nem lett volna megtérülő. A napelemek teljesítménye természetesen nem állandó, függ a napszaktól és az évszaktól is. A napelemekkel napközben megtermelt elektromos áramot az inverterrel betáplálják a hálózatba, majd az így tárolt energiát a téli hónapokban el lehet fogyasztani, akár fűtésre is. Ez a napelem rendszer átlagosan 10 ezer kilowatt energiát termel 1 évben

– tette hozzá a szakember.

Becskereki Tamás

Szakemberként a napelemfát a városok, illetve a falvak közterületeire is javasolná. A szolárfa által nyert energiát hatékonyan használhatnák fel a napelemfa környező területének megvilágítására, de úgy is el tudná képzelni, hogy alatta kör padot elhelyezve pihenhetnének az árnyékában az emberek, közben akár telefonjukat is feltölthetnék a kialakított csatlakozókon keresztül.

Kapcsolódó
Termálvíz és napelem a makói iskola rezsicsökkentő csodafegyvere
Ultramodern megoldássokkal zöldít a makói középiskola.