Középkori templomot mentettek meg a Balaton-felvidéken

A romok állapota napról napra romlott, a kapilláris nedvesség és a fagy azonban ezt a folyamatot az utóbbi pár évben drasztikusan felgyorsította.

Dörgicse területén valaha több középkori település feküdt és kevés község mondhatja el magáról, hogy éppen emiatt három középkori eredetű templomromja is megmaradt napjainkig. Azért ez nem mindennapi, és talán ez is az oka annak, hogy bátrak voltak az egyiket a műemlékvédelem viharos diskurzusai közepette ilyen módon megmenteni, írta az Építészfórum.

A Balaton-felvidéken elterülő faluba érkezőknek elég körbesétálniuk Dörgicsén, ha templomot szeretnének látni, mert az alig 250 fő lélekszámú faluban négy műemlék templom és három Árpád-kori romtemplom is található. Ezek közül mentették meg az enyészettől a 12-13. században Szent Györgynek szentelt egyszerű plébániatemplomot Garaguly Kinga tervei alapján.

A romok állapota napról napra romlott, a kapilláris nedvesség és a fagy azonban ezt a folyamatot az utóbbi pár évben drasztikusan felgyorsította. Bár a legnagyobb probléma ez volt, méltatlan állapotokat teremtett az is, hogy a rom környezete elvadult, a látogatók pedig a kiomlott szentélyfalon keresztül léptek be a megmaradt falak közé, azon belül is az oltárkő maradványaira

– olvasható a portálon.

A templomrom autentikus rekonstrukciója történt: csak azt építették vissza, amiről biztos volt a tudás és hitelesnek mondható, hipotetikus lépések tehát nem történtek.

Egy olyan emlékről volt szó, mely a korszakban nem a kiemelkedő kvalitású templomok sorát gyarapította. Míg a másik két templom Dörgicsén különlegesebb, előkelőbb megrendelői reprezentativitásról tanúskodik, addig a kisdörgicsei a korszak tipikus, egyszerű típusa

– emelte ki a tervező.

Kapcsolódó
Rákacsintott a tavasz a Balaton-felvidék bájos falujára
Március első napján gyönyörű arcát mutatta a természet Dörgicsén.