Hatalmas jurtatáborral vár több tízezer látogatót augusztus 4-6. között az Ősök Napja hagyományőrző rendezvény Bugacon.
A Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző ünnepét az idén hetedik alkalommal rendezik meg – olvasható a szervezők közleményében.
Mint írják, az Ősök Napja, amely a Kurultaj testvérrendezvénye, nomád vonulással, harci bemutatókkal, lovas versenyekkel és vetélkedőkkel, íjászprogramokkal, hagyományőrző sportviadalokkal, a magyar-hun-avar örökséget bemutató szakmai kiállításokkal, valamint népzenei és magyar táltos-zenei programokkal várja az érdeklődőket.
A rendezvény keretében több mint ötven zenei és hagyományőrző-, valamint tudományos, ismeretterjesztő programot szerveznek. A nagy területen zajló ünnepség családbarát, és a gyermekek is számtalan program közül választhatnak.
A rendezvény alaphangulatát a különleges helyszín adja: a Bács-Kiskun vármegyei Bugac három napra a honfoglalás korának hangulatát megidéző hatalmas, több mint száz jurtából álló nomád táborrá változik.
Az antropológus, régész, néprajzkutató és történész szakemberek által előkészített, a hagyományőrző csapatok által megvalósított programok izgalmas és látványos módon mutatják be az érdeklődők számára a magyar történelem legkorábbi sajátosságait és szokásait.
Ennek szellemiségében tradicionális seregszemle, harci bemutatók, nomád vonulás, lovas versenyek és vetélkedők, valamint hagyományőrző sportviadalok is színesítik az eseményt, amelynek helyszínén hatalmas “nomád szállás”, valamint hadi tábor is felépül.
Bíró András Zsolt, az Ősök Napja főszervezője, a Magyar-Turán Alapítvány alapító-elnöke kiemelte: a rendezvény lehetőséget biztosít arra, hogy legnagyobb valós őseinkről és az ő történelemformáló szerepükről közösen, méltósággal emlékezhessünk meg, és együtt ünnepelhessük évszázados szokásainkat, hagyományainkat. (MTI)