Egy 100 éves platánt akartak méreggel megölni Rábapordányban

A falu egyik jelképe az a száz éves platánfa, melynek törzsén furatokat találtak a szakértők, amikbe mérget, vegyszert öntött az elkövető.

A rábapordányi templom körüli téren a falu krónikája szerint 1922-ben Bella György tanító úr kezdeményezésére és tevékeny részvételével ültették a platánokat. A száz éves fa a falu közepén áll – olvastuk a Kisalföld cikkében.

Júliusban vettük észre, hogy a templom előtti fa egyik oldalán száradnak el az ágak. Természetesen azonnal arra gondoltunk, hogy meg kell menteni, ezért szakértőket hívtam, adjanak tanácsot, mit tegyünk. A vizsgálat során az egyikük vette észre az apró lyukakat a törzsön, a gyökerek felett. Szabályos lyukak, tizenkettőt számoltunk össze. Látszik, hogy úgy fúrtak bele, nyilván akkus fúróval

– mondta a Kisalföldnek Visy László polgármester.

Facebook/Rábapordány Község Hivatalos Oldala

Megdöbbentünk, mert erre nem gondoltunk. Hogy valaki szándékosan kárt okozzon a közösségnek, ráadásul tulajdonképpen községünk egyik jelképét tegye tönkre, ez példa nélküli és érthetetlen. A platán műemlékvédelmi környezetben van, a templommal, a hősök emlékművével, a többi növénnyel egy erős egységet alkotnak. Közterületen áll, senkit nem zavarhat. Nagy bűnt követett el, akárki is tette.

A szakértők szerint a furatokba növényvédő szert injekciózott a tettes. A lyukakat a száradás mértékéből kiindulva tavaly fúrhatták. A polgármester megemlítette: az elkövető még most sem állt le. Nemrég ugyanis friss nyomokat hagyott, azaz folytatja a mérgezést.

A lyukaknál látszik, hogy az éjszaka újabb adag vegyszert nyomott be. Sajnos, térfigyelő kameránk nincs a téren, de a rendőrségen megtesszük a feljelentést

– jegyezte meg Visy László.

Facebook/Rábapordány Község Hivatalos Oldala

Kapcsolódó
Mérgezés miatt kivágták Keszthely matuzsálemi korú platánfáját
A városi önkormányzat mint tulajdonos, ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést.