Mozaik

Mérgezés miatt kivágták Keszthely matuzsálemi korú platánfáját

A városi önkormányzat mint tulajdonos, ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést.

Mérgezés miatt kellett kivágni a keszthelyi Várkertben lévő, több mint 100 éves platánfát.

A Keszthelyi TV riportja szerint a Várkertben lévő platánfa a legnagyobb, és vélhetően a legöregebb lombos növény volt a területen. A fa évtizedeken keresztül teljesen egészséges volt.

A VÜZ Kft. munkatársai tavaly tavasszal azt tapasztalták, hogy nem hajtott ki. Ekkor megvizsgálták, és a törzsén, a gyökérzethez közel négy, szabályos, 10 milliméter átmérőjű lyukat találtak, amely arra engedett következtetni, hogy valamit beinjektáltak a növénybe. A szakemberek mérgezésre gyanakodtak, de bíztak benne, hogy a növény túléli.

Nyár közepén hajtott valamennyi kevés, seprűs, vékony ágat a törzs közepéről, de jelentősen nem kezdett el kihajtani a fa. Ezért 2023 januárjában megrendeltünk egy faápoló szakemberrel egy műszeres favizsgálatot, ami alapján fel lehet deríteni, hogy a fa belső részének melyik része életképes még, van-e benne üreg, illetve működőképes-e még a fa belső része

– közölte Laczkó Mária, a VÜZ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

A vizsgálat után a szakember azt javasolta, hogy még mindig van lehetőség arra, hogy a fa túlélje, és várják meg még egy kihajtást, és májusban legyen egy újabb favizsgálat. Ezt mi meg is tették, szerették volna, ha így sikerül, de sajnos nem sikerült, egyáltalán nem hajtott ki a fa.

A májusi favizsgálat is azt az eredményt hozta, hogy a platánfa teljesen elpusztult. A Várkert kifejezetten forgalmas, ráadásul a közelgő KeszthelyFestnek is helyszíne lesz, ezért a balesetek elkerülése érdekében a szakemberek úgy döntöttek, hogy kivágják. A faanyag vastagabb részeit a Csapás úti ipartelep kazánházában égetik el. A vékonyabb ágakat összedaráltatták, és a Fodor utcai fűtőmű aprítékos kazánjában égetik majd el.

Keszthely Város Önkormányzata, mint tulajdonos, ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést.

Kapcsolódó
Párizsi hangulatot idéz majd a gyönyörű pécsi platánsétány
Ezen a platánsoron sétálni csodás élmény lesz!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik