Virágzó vidékünk

Párizsi hangulatot idéz majd a gyönyörű pécsi platánsétány

A nyugat-európai nagyvárosokban már évszázadok óta alkalmazott technológiával hajtják végre a pécsi, Keszüi úti platánok fiatalító metszését.

Nagy Ervin, Pécs főkertészének tervei és utasításai alapján végezték azt a komoly horderejű munka, amellyel a Keszüi úti platánok hosszabb életét és a környéken élők biztonságát szavatolja majd – írja a pecsma.hu

A fasor mostanra kinőtte a rendelkezésére álló teret, többek között a magánterületek fölé emelkedő ágak veszélyeztetik a lakók házait, parkoló gépkocsijait. Emellett a fák korossá váltak, így visszametszésük indokolt, hogy megóvjuk őket a vihar idején az esetleges kidőlésektől, ágaik leszakadásától – nyilatkozta a főkertész.

Így fognak kinézni a platánok

Párizsi hangulatot idéz majd a gyönyörű pécsi platánsétány 1
Fotó: ayearinfromage.com
Párizsi hangulatot idéz majd a gyönyörű pécsi platánsétány 2
Fotó: gellersworldtravel.blogspot.hu

A nyugat-európai országok nagyvárosaiban (Párizs, Barcelona, Brüsszel) bevált, több évszázados gyakorlatnak megfelelően ifjító metszést hajtunk végre. Ennek során a lombkorona erős, az elágazásokhoz közeli távolságig való visszametszését végzik a szakemberek.

Fotó:ottefotó.net
Fotó:ottefotó.net

A platánok jól tűrik a metszést, könnyen újulnak, ifjításra erős hajtásnövekedéssel válaszolnak. Ezen tulajdonságaira alapozva nagy hagyománya van a fák erős metszésnek főként a nyugati országokban, de mostanra idehaza is.

A fák rövid idő alatt újra erőteljes koronát növelnek, mellyel ismét betöltik zöldterületi szerepüket, port kötnek meg, árnyékot adnak, párologtatnak, mindezt úgy, hogy kevésbé zavarják a Keszüi út lakosságát – hívta fel a figyelmet a főkertész.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.