Virágzó vidékünk

Vadludak tízezrei lepték el a tatai Öreg-tavat

Van köztük olyan madár, aki már negyedszer érkezik telelni Tatára.
Korábban a témában:

Bár november 26-án kerül sor a Tatai Vadlúd Sokadalomra – amikor „tetőzik” a madarak száma – a vadludak már november első napjaiban nagy csapatokban gyülekeztek az Öreg-tónál.

A hónap közepére már tízezrekben mérték a tavat ellepő vadludak számát. November 16-i adatok szerint akkor mintegy 24 ezer madár pihent a részlegesen leeresztett tó medrében. Ez a szám e hét végére túlhaladhatja a 30 ezret, a sokadalom időpontjáig pedig akár 50 ezerre is nőhet.

Fotó: Wikimedia Commons – apáca lúd

A legnagyobb számban érkező nagy lilik, vetési lúd és nyári lúd mellett a ritka ludak is feltűntek. Közülük a globálisan veszélyeztetett kis lilik 3 példányát is sikerült megfigyelni, mellettük észlelték a szintén veszélyeztetett vörösnyakú ludakat (címfotónkon), és felbukkant az örvös lúd, valamint az apáca lúd. Az elmúlt időszakban volt olyan nap, amikor ez a hét különböző vadlúdfaj egyszerre volt látható a területen.

 

Megérkezett a törzsvendégnek számító nagy lilik

A vadlúd megfigyelések és számolások alkalmával mindig igazi ínyencségnek számít egy-egy színes gyűrűvel jelölt vadlúd megtalálása is. Ilyen madarunk a fekete alapon 7NZ kódú nagy lilik. A madarat 2013. február 28-án gyűrűzték a Madárgyűrűző Központ munkatársai külföldi szakemberek segítségével Magyarországon, a Zámolyi-medencében. Azóta minden évben felbukkan a tatai Öreg-tavon, és a napokban újra megérkezett Tatára.

Fotó: MTI[/caption]

A tatai Öreg-tó tradicionális vadlúd pihenő-és éjszakázóhelynek számít. A vadludak az eurázsiai tundrák vidékéről érkeznek minden évben Tatára, hogy a telet ott töltsék, majd február végén, március elején visszaindulnak északi költőhelyeik felé.

A vadludak tiszteletére minden évben fesztivált is szerveznek a megyei természetvédők. Az idén már tizenhatodik alkalommal megrendezésre kerülő Tatai Vadlúd Sokadalmon az érdeklődőket a sok ezer lúd teleszkópos megfigyelése mellett madárgyűrűzés, különböző állatbemutatók, érdekes előadások, gyerek játszóház, kézműves kirakodóvásár várja a hónap utolsó szombati napján kora reggeltől késő estig.

 

Másutt is telelnek vadludak az országban

Nem a tatai Öreg-tó az egyetlen vadlúd pihenőhely Magyarországon. A rendezvény egyik különlegessége a reggeli telefonos körkapcsolás, amikor a hazai vadludas területekről kapnak majd közvetlen információkat a szakemberek.

Fotó: MTI

Azok számára, akik személyesen nem tudnak jelen lenni, a Tatai Vadlúd Sokadalom eseményei, a vadludak hajnali ki- és esti behúzása az interneten keresztül IDE KATTINTVA élőben is követhető lesz.

Az internetes közvetítés első évében hazánk mellett több más európai országból, a kontinensen kívül pedig például az USA három államából (Texas, Minnesota és Pennsylvania), Japánból és Dél-Koreából is mintegy kétezer online nézője volt a sokadalomnak.

Címfotó: Wikimedia Commons – vörösnyakú lúd

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.