Több mint 2,5 milliárd forint európai uniós támogatásból új turisztikai attrakciókkal és funkciókkal bővül a keszthelyi Festetics-kastély – közölte a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető-helyettese.
Farsang Csaba kifejtette: a célkitűzésük az, hogy a kezelésében lévő várak, kastélyok, műemlékegyüttesek hasznosítására alkalmas és sikeres szervezetté alakuljon át az eddigi fejlesztési szemlélet után. A szolgáltatásokra alapozó, bevételorientált működtetés megvalósítása a cél Keszthelyen is, ahol a Festetics-kastély egész évben vonzó, többnapos időtöltést kínál a hazai és külföldi turistáknak.
A projekt másik elemeként a kastélyparkban álló egykori fejőházat újítják fel, az épületben történelmi játszóházat alakítanak ki. Két termét múzeumpedagógia foglalkozásokra teszik alkalmassá, három termet pedig kiállítótérként rendeznek be. (MTI)