A hüllőket, kétéltűeket évszázadok óta sokan nem kedvelik, félnek, tartanak tőlük, pedig igen érdekes életmódú, színes állatokról van szó. Ilyenkor ősz közepe tájékán, amikor az időjárás nyirkos, csapadékos napokat tartogat, erdei túráink során, ha a szerencse is mellénk szegődik, találkozhatunk az igencsak feltűnő megjelenésű foltos szalamandrákkal. A szalamandrák az erdők titokzatos és különleges lakói, akik látványa ritka és különleges pillanatokat ad természetet szerető embereknek.
A nyirkos avarban, a csöndesen csörgedező erdei patakok környezetében, ebben az időszakban keresik a megfelelő helyet, ahol a fagyos téli hónapokat fogják tölteni hibernált állapotban. A Karancs-Medves vidékét tarkító hatalmas erdőségek védelmében az elmúlt napokban már a megfelelő telelő helyet keresték maguknak a foltos szalamandrák.
Azt, hogy a hüllők és a kétéltűek mikor vonulnak téli álomra, alapvetően a napsütéses órák száma határozza meg. Ha ugyanis a napos időszak egy meghatározott szintre csökken, akkor a szervezetük olyan hormont kezd termelni, amely hibernálásra készteti őket. Tavasszal ugyanígy, a napsütés hatására kezdődik el a hormontermelés, ami ébredésre készteti őket. A szalamandrák már február végén, március elején felkelnek.
A lopódzó ősz első jelei a különböző fákon itt-ott megjelenő színes levelek, az első őszi és téli madárvendégek hírnökei és az áztató esők napjai. Ilyentájt érdemes felkeresni a hegyvidéki magasabb tér szintben található öreg lomberdőket, patakvölgyeket, tisztavízű források környékét, mert hazánk egyik legszínesebb és egyben legrejtettebb életmódú kétéltűjével találkozhatunk, a foltos szalamandrával. A napokban felkerestem a szalamandrák völgyét, ahol a jótékony esős napok hatására előjöttek, s keresésbe fogtak hogy megleljék a téli telelőhelyeiket. A színes avarszőnyegen, amit imitt-amott mohapárnával bevont bazaltkövek színesítenek, megláttam az első szalamandrát. Lassan, de célirányosan haladt egy bükkfa gyökérzete felé, pár méterenként meg-megállva, szétnézve környezetében. Több perc elteltével már az öreg bükk lábához ért, ahol még egy utolsó pillantást vetett erdejére, aztán bemászott a védett gyökerek közti üregbe. Remélem, hogy jövő tavasszal viszontlátom társaival együtt
– osztotta meg nem mindennapi élményét Szokács Krisztián a Sokszínű vidékkel.
Kedves olvasó, ha kimész a közeli erdőbe, akkor légy csendben, figyelj, mert megnyílhat egy kapu benned, s kitárulkozhat a táj…
Gyerekkoromtól kezdve szüleim nevelésnek köszönhetően bepillantást nyerhettem a szülőhelyemet körülölelő, oly meghatározóvá tévő természeti világ felé. Fantáziámat megragadta sokszínűsége, a benne élő élőlények sajátos kozmosza. Érdeklődésem a madarak világa felé nyílt meg jobban, így az ornitológiában merült el. Még kisgyerekként barátaimmal együtt jártunk ki a Pipis-hegyre (ma Szent-Imre hegy) madáretetőket kihelyezni telenként, s naponta néztünk az etetőkre járó madarakat, s próbáltuk meghatározni a fajokat. Később csatlakoztam a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (1995), így a helyi csoport aktív tagjává válhattam. Számtalan élménnyel gazdagodtam és tanultam a kint töltött terepi napok alkalmával. Azóta is rendületlenül járom a vidéket, az országot
– mesélt magáról Krisztián.
A foltos szalamandráknak kifejezetten szükségük van a vizes közegre, a vízben és nedvességben gazdag környezetre, másképp ugyanis kiszáradnának. A telet tehát kifejezetten oxigénszegény környezetben alusszák át, általában a víz azon rétegeiben, ahol már nincs jég, vagy mocsarakban, vízinövényekbe kapaszkodva. Rájuk is jellemző, hogy a hibernáció előtt sok táplálékot halmoznak fel, energiát raktároznak el, így tudják átvészelni ezt az időszakot, hiszen táplálékot egészen a tavaszi ébredésig egyáltalán nem vesznek magukhoz.
A foltos szalamandrát 2019-ben az Év kétéltűjének választották. Természetvédelmi oltalom alatt álló kétéltű faj, természetvédelmi értéke 50.000 ft/egyed.
A különleges megjelenésű foltos szalamandrák élőhelye az alábbi galériában megtekinthető. A fotókat Szokács Krisztián készítette.
