A Száz Völgy Természetvédelmi Egyesületet (SZVTE) Komárom-Esztergom vármegyében élő magánszemélyek hívták életre 2008-ban. Az alapítók fontosnak tartják a helyi természeti értékek megőrzését és a biológiai sokféleség fenntartását.
Az egyesület tagjai alapkutatásokat végeznek, monitoring és védelmi akciókat szerveznek, élőhelyeket kezelnek, bemutatják és megosztják ismereteiket az emberekkel. Az egyesületi titkárral beszélgettünk, Csonka Péter mesélt a természetvédelmi munkáról, a békavonulásról és a veszélyeztetett fajok mentéséről. A fajtamentés életbevágóan fontos, hiszen a természetvédő szerint jelenleg összeomlás zajlik a természetben.
A környezettudatos szemlélet kialakítását és a természeti értékek bemutatását tartjuk az egyik legfontosabb célnak. Különös gondot fordítunk arra, hogy munkánkról és annak eredményéről az embereket tájékoztassuk, illetve lehetőség szerint bevonjuk őket a programokba
– mesélte Csonka Péter a Sokszínű vidéknek.
Milyen módon segíthetnek az élővilágnak a természetvédők?
Változatos tevékenységet folytatunk a védett madarakhoz kapcsolódó madárvédelmi munkákon át az országos szemétszedési akciókig. A Hopp Ferenc Madarásztábort 1991 óta szervezzük, emellett kisléptékű élőhelykezeléseket végzünk: nagy aggófű, Janka-sallangvirág, illatos hagyma termőhelyeket óvunk, ürge élőhelyeket gondozunk. Pihenőhelyeket, madármegfigyelő tornyokat, pallósorokat, fotós leseket építünk és működtetünk.
Emellett tizenötödik éve kiemelt figyelmet fordítunk a kétéltűek mentésére. A munkát önkéntesek bevonásával a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Komárom-Esztergom Vármegyei Helyi Csoportjával és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal közösen végezzük. A vármegye területén jelenleg 3 állandó, koratavaszi időszakra koncentráló mentőhelyünk van: Bakonyszombathely, Feketevíz-puszta; Tata, Fekete út és Tardos, Malom-völgy. 2009-től kezdtünk állatokat menteni Oroszlány, Majk-pusztánál, Tarján, Szúnyog-tónál és Császáron. Az általunk megmentett egyedek száma 100 000 felett jár ma már.
Melyek a legveszélyeztetettebb kétéltű fajok Magyarországon?
Könnyen lehet, hogy meglepőt mondok, de elsősorban nem a foltos szalamandra, az alpesi gőte és a többi olyan faj szerepel a listánkon, amely fokozottan védett, és nem is a kárpát-medencei bennszülött fajok. Természetesen ezen fajokat is említhetném, de a pár évtizede még gyakori fajok állományának drámai összezuhanása miatt jelenleg a barna varangyok és a barna ásóbékák „érkeztek” az első helyre. A szemünk előtt ritkul az állományuk és tűnnek el nagy területekről.
Miért fordítanak kiemelt figyelmet a kétéltűek mentésére? Mitől kell „megmenteni” őket?
Hazánkban a fejlődési alakjuktól függetlenül minden kétéltű védett. A békák esetében a peték, az ebihalak és a kifejlett békák is védelmet élveznek. Kevésbé közismert tény, de ezek az állatok testsúlyuk tízszeresét is kitevő táplálékot fogyasztanak el napról napra. Fajtól függően az ember számára kellemetlen, vagy káros legyeket, szúnyogokat és meztelen csigákat is bekebelezik. Az eltelt 10-15 év tapasztalatai alapján kijelenthetjük, hogy néhány kétéltűfaj bizonyos régiókban a közvetlen kipusztulás szélére sodródott.
Ennyire drámai a helyzet ma „kétéltű-fronton” Magyarországon?
Talán nem túlzás ha azt mondom, a természetben jelenleg ökológiai összeomlás zajlik. A kétéltűek élőhelyei nagyrészben megszűntek, leromlottak, túlhasználjuk, túlhasznosítjuk, elszennyezzük őket. Szemünk előtt tűnnek el az egyes fajok. A kétéltűek ugyanis indikátor, azaz jelző fajok: jól és gyorsan jelzik a környezeti változásokat. Jelen esetben értesítenek bennünket, hogy az adott régióban olyan folyamatok zajlanak, amelyek akár az emberre, az emberi életre is veszélyt jelentenek.
Lehet ezen változtatni? Az önkéntesek milyen eszközökkel tudnak az állatoknak segíteni?
Az első lépés a terelőrendszer építése. Minden évben a békák vonulásának kezdete előtt, kora tavasszal, önkénteseinkkel a közút mellett egy terelőrendszert építünk ki. Az erős, 50-60 centiméter magas fóliát, vagy sűrű szövésű terelő hálót a közúttal párhuzamosan leássuk, és karókkal biztosítjuk, ahhoz a terelőhálót tűzőgéppel rögzítjük. A gyűjtő vödröket az éjszaka a terelőrendszerhez érkező állatok ideiglenes fogságba ejtéséhez a terelő erdő felőli oldalára, szorosan a hálóhoz, a földbe ássuk úgy, hogy a közlekedő állatok beleessenek.
Jól értem, hogy kézzel szedegetik össze az állatokat?
A mentést, vagyis a terelőrendszer ellenőrzését, a kétéltűek összegyűjtését, és az úton való átszállítását a vonulási időben minden kora reggel és este, naplemente után elvégezzük. Kézzel, egyesével, óvatosan helyezzük át a kétéltűeket egy szállító vödörbe. A gyűjtés befejezése után közvetlenül a szaporodóhelyre (tó, kisvíz) szállítjuk át az állatokat, és ott engedjük őket szabadon. A gyűjtés során rögzítjük az állatok faj és egyedszámát. A víznél az állatokat kíméletesen kell megfogni, kivenni őket a szállító vödörből, majd a vízbe kihelyezni. Nem szabad elfelejteni, hogy a munkát értük, a kétéltűekért végezzük!
A terelőknél található gyűjtővödröket minden esetben tisztán kell hátra hagyni, szükséges a levelek, ágak és az iszap eltávolítása. Ezek alatt egy gőte vagy unka könnyedén elbújik a vödörben.
Milyen kutatásokat végeznek a mentéssel egy időben? Hogyan rögzítik az adatokat?
A mentés koordinálása a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület online táblázatán keresztül történik. A különböző napszakokban mentett állatok faj- és egyedszámát is fel kell vezetni ebbe a táblázatba. A kétéltűek napközben csak nagyon enyhe és csapadékos időben mozognak. Jellemzően napnyugtától hajnali 1 óráig, majd napfelkelte előtt a kora reggeli órákban várható az állatok jelenléte. Úgy tudjuk elkerülni az élőlények kiszáradását, ha legkésőbb reggel 8 óráig megvalósul a mentés. Emellett az esti ellenőrzésnek naplemente körül meg kell történnie. A mentésről az alábbi címen lehet információt kérni, vagy becsatlakozni: szazvolgy@gmail.com.
Milyen alapvető tudnivalókkal kell az önkénteseknek tisztában lenni?
A terelőt mindig az út felöli oldalon sétálva ellenőrizzük! Az erdő felöli oldalon sétálva ugyanis a kétéltűeket könnyen magunk is összetaposhatjuk, mert napközben jellemzően az avar alatt tartózkodnak.
A mentés során figyeljünk arra, hogy az állatok ne nyomják össze egymást. Főleg abban az esetben, ha kistestű és törékeny gőte és unka is van a gyűjtő vödrökben.
Az állatokat kíméletesen kell megfogni, és kiszedni a gyűjtő vödrökből, majd áthelyezni a szállító vödörbe, és átvinni őket az úttesten.
Amennyiben a gyűjtés szabad kézzel történik, mindenképpen mossunk utána kezet szappannal és bőséges vízzel. Kézmosás előtt a szemünkhöz és a szájunkhoz ne nyúljunk!
A terelők melletti haladásnál fokozott figyelemmel kell lenni a gépjárművek közlekedésére, és a mentőhelyen kizárólag láthatósági mellényben tartózkodjunk!
Közel másfél évtized alatt milyen tapasztalatokkal gazdagodtak?
Sajnos többségében negatív folyamatokat észleltünk. A tardosi és a bakonyszombathelyi mentőhelyeinken talán azt lehet kijelenteni, hogy stagnál az állomány, de Tarjánban 5 éve nincs víz a szaporodóhelyben, míg Tatán teljesen összeomlott a kétéltűállomány.
2023-ban Tardos, Malom-völgyben 4462 példányt, többségében barna varangyot mentettünk. Tata, Fekete úton 23 (!) példányt, 10 barna varangyot, 11 erdei békát és 2 pettyes gőtét. Amíg Tatán 2018-ban 1467 példányt észleltünk, addig 2021-ben 147-et, sőt, tavaly mindössze 62-t.
A hanyatlás pontos oka még számunkra sem ismert, de a kémiai szúnyogirtás, a vegyszer és hormonkészítmények, a fertőzések, a klímaváltozás hatásai, az aszály és az enyhe tél okozta vermelési problémák egyaránt hozzájárulhatnak a csökkenéshez. A gázolások, a fokozódó élőhelyvesztés és tájhasználat, a szaporodóhelyek degradációja és megszűnése külön-külön is felelős lehet a kialakult helyzetért. Pontos ismereteink nincsenek, de az biztos, hogy a kétéltűek nem a modern világ és a modern ember haszonélvezői!
